Halálos autóbaleset érte az Adrenaline Mob rockzenekart

Halálos autóbaleset érte az Adrenaline Mob rockzenekart

A korábbiak után ismét súlyos tragédia érte az ismert amerikai rockzenekart, az Adrenaline Mobot. A csapat épp koncertkörúton volt, amikor pénteken halálos balesetet szenvedett. Egy defekt miatt húzódtak le az útról, hogy nem sokkal később beléjük szaladjon egy nyergesvontató. Többen súlyosan megsérültek a turnébuszban ülők közül, David Zablidowsky basszusgitáros pedig életét vesztette.

Hírdetés

A David Z. néven ismert zenész idén lett a 2011-ben alakult New York-i csapat tagja. Az Adrenaline Mob egyébként világszerte ismert bandák tagjaiból alakult: dobosként csatlakozott előbb Mike Portnoy a Dream Theaterből, később A. J. Pero a Twisted Sisterből. Russell Allent a Symphony X-ből ismerhettük, Rich Wardot pedig a Stuck Mojóból. Zablidowsky korábban basszusgitározott a New York-i October Thorns-ban, 2000 és 2006, illetve 2010 és 2017 között pedig a Trans-Siberian Orchestrában. Ez az 1993-ban alakult zenekar egyedülálló módon ötvözi a rockzene és a karácsonyi dalok hangulatát. 

Zablidowskyról olyan rockzenészek emlékeztek meg oldalaikon, mint Alex Skolnick a Testamentből, illetve Mike Portnoy, Zakk Wylde és Dave Navarro.

A csapatot korábban is érték tragédiák. A. J. Pero dobos szintén egy Adrenaline Mob-turné során, 2015 márciusában vesztette életét: amikor a buszban rátaláltak, már nem volt eszméleténél. 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »