Halállista – Az Európa elleni muszlim merényletek áldozatairól

Halállista – Az Európa elleni muszlim merényletek áldozatairól

2004. március 11-én a reggeli órákban tíz pokolgép lépett működésbe a spanyol főváros, Madrid pályaudvarain, ezzel minden idők egyik legpusztítóbb európai merényletsorozata közel 200 halálos áldozatot követelt. Ez a nap a terrorizmus áldozatainak európai emléknapja, megtartásáról még a merénylet évében határozott az Európai Parlament.

Három pokolgép robbant a madridi Atocha főpályaudvaron, négy a pályaudvar közelében, egy a Santa Eugenia és kettő a Pozo pályaudvaron tizennégy évvel ezelőtt. Európa történetének egyik legsúlyosabb merényletsorozata 191 halálos áldozatot és mintegy 1800 sebesültet követelt, az áldozatok közül 48 tizenhat más országból érkezett, és három erdélyi magyar is volt köztük.

A következő napokban európai országok polgárainak milliói fejezték ki szolidaritásukat.

Negyvenezer év börtön a három fővádlottnak

A merényleteket az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vállalta magára, a támadásokat egy helyi, autonóm sejt hajtotta végre. Az erről szóló videoüzenet szerint a merénylet bosszú volt azért, hogy Spanyolország csapatokat küldött Afganisztánba és támogatta az Egyesült Államok vezette iraki háborút.

A robbantássorozat elkövetőinek perében 2007. október 31-én hirdettek ítéletet, a 29 vádlott közül 21-et talált bűnösnek a bíróság, a három fővádlott csaknem 40 ezer év börtönbüntetést kapott.

Az Európai Parlament határozata értelmében március 11. a terrorizmus áldozatainak európai emléknapja lett még a merényletsorozat évében, és habár az unió azóta a a terrorcselekmények megakadályozása érdekében stratégiai célkitűzések sorát fogadta el, a kontinens több nagyvárosa vált újabb a terrortámadások célpontjává.

London: ötvenhat halott

2005. július 7-én Londonban 56 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő, összehangolt robbantásos merényletsorozatot követtek el. Csaknem egy időben négy pokolgép robbant a földalatti-hálózat három forgalmas állomásán, és felrobbantottak egy városi buszt is. A robbantásokat két, az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó szervezet is magára vállalta. 21-én újabb négy merényletet kíséreltek meg szintén Londonban, a metróban és egy buszon, de a detonátorok nem léptek működésbe.

Brüsszel: négy halott

2014. május 24-én a belga főváros belvárosában, a zsidó múzeum előtt egy férfi tüzet nyitott a járókelőkre, amelynek következtében négy ember meghalt. A tettes volt az első dzsihadista, aki Európába visszatérve terrorista támadást követett el.

Párizs: tizenhét halott három nap leforgása alatt

2015. január 7-én a Charlie Hebdo című szatirikus újság párizsi székházában egy algériai származású, az al-Kaidával kapcsolatban álló testvérpár tizenkét embert lőtt agyon. Január 8-án egy mali származású harmadik iszlamista terrorista Párizsban lelőtt egy fegyvertelen rendőrnőt, másnap egy kóser kiskereskedésben négy embert gyilkolt meg. Mindhárom terroristával végeztek a kommandósok.

Koppenhága, Dánia: Két halott

2015. február 15-én kettős terrortámadás történt Koppenhágában, amikor egy fegyveres lövéseket adott le egy kulturális központ kávézójára, amelyben a szólás szabadságáról tartottak éppen rendezvényt. Az illető néhány órával később egy zsinagógára támadt. A támadó két emberrel végzett, ötöt megsebesített. A rendőrök másnap agyonlőtték a Norrebro kerületi pályaudvar közelében.

Párizs: százharminc halott

2015. november 13-án hét párizsi helyszínen: éttermeknél, koncertteremben és a nemzeti stadion közelében követtek el összehangolt terrortámadást, amelynek 130 halálos áldozata volt. A terrortámadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget.

Hírdetés

Brüsszel: harminckét halott

2016. március 22-én kettős robbantást hajtottak végre az Iszlám Államhoz tartozó dzsihadisták a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, majd egy metróállomáson. A terrorcselekményeknek 32 halálos áldozatuk volt.

Nizza: nyolcvanhat halott

2016. július 14-én Nizzában a francia nemzeti ünnep estéjén egy 31 éves tunéziai a város híres tengerparti sétányán kamionnal hajtott a tömegbe. A tettest a rendőrök lelőtték. A terrortámadásnak, amelyet két nappal később az Iszlám Állam vállalt magára, 86 halálos áldozata volt.

Berlin: tizenhárom halott

2016. december 19-én egy 24 éves tunéziai férfi Berlin egyik legforgalmasabb karácsonyi vásárán a tömegbe hajtott és tizenkét embert halálra gázolt egy kamionnal, amelynek lengyel sofőrjét korábban agyonlőtte, a sebesültek száma 56 volt. A merényletért a felelősséget az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vállalta. A merénylőt december 23-án Milánóban lőtték le.

London, Nagy-Britannia: öt halott

2017. március 22-én a londoni Westminster hídon egy terrorista a gyalogosok közé hajtott, majd késsel a járőröző rendőrökre támadt, akik lelőtték. A merényletben öten meghaltak, ötvenen megsérültek. A felelősséget az Iszlám Állam vállalta magára.

Szentpétervár: tizenöt halott

2017. április 3-án öngyilkos robbantásos merényletet követtek el a szentpétervári metróban, a terrortámadásnak 15 halálos áldozata volt és 102-en sebesültek meg. Az öngyilkos merénylő iszlamista szélsőséges kirgizisztáni üzbég volt.

Stockholm: öt halott

2017. április 7-én egy stockholmi sétálóutcába hajtott egy furgon. Öt embert halálra gázolt. A tettes egy üzbég férfi volt, aki kapcsolatban állt az Iszlám Állam terrorszervezettel.

Párizs: egy halott

2017. április 20-án Párizs központjában egy támadó automata fegyverrel tüzet nyitott egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. Egy rendőr meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült, a merénylőt agyonlőtték. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

Manchester: huszonkét halott

2017. május 22-én az észak-angliai Manchester legnagyobb rendezvényközpontjában, a Manchester Arénában pokolgépes merénylet történt az amerikai Ariana Grande teltházas koncertje végén. A támadásban 22-en meghaltak és 116-an szenvedtek kórházi ellátást igénylő sérülést. A halálos áldozatok és a sérültek között sok a gyermek és a tizenéves fiatal, valamint egy rendőrnő is életét vesztette. A terrorcselekményt Az Iszlám Állam vállalta magára.

London: nyolc halott

2017. június 3-án a London hídon egy furgon nagy sebességgel felhajtott a járdára és több gyalogost elütött, majd a járműből kiugrottak a támadók és késsel támadtak a járókelőkre a Borough Market környékén. A merényletben nyolc ember (több külföldi) halt meg és 48-an megsérültek. A három elkövetőt a kivonuló fegyveres rendőri egységek agyonlőtték. A támadást másnap az Iszlám Állam vállalta magára.

Barcelona: tizenhárom halott

2017. augusztus 17-én Barcelona központjában egy dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. A merényletben 13-an haltak meg, és több mint 120-an megsebesültek, köztük nagyon sok külföldi volt.

Nyolc órával a barcelonai merénylet után Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, a hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt. A rendőrség Cambrils városában lelőtt öt terroristát, és egyikükről, bizonyos Moussa Oukabirről eddig azt feltételezték, hogy ő a barcelonai merénylet értelmi szerzője és elkövetője.

MTI / hirado.hu

The post Halállista – Az Európa elleni muszlim merényletek áldozatairól appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »