Halálfélelmük volt a megtámadt magyar diákoknak

Megint magyarokra támadtak a bevándorlók Calais közelében. Londonba tartottak a kecskeméti iskolások és tanáraik az Eco-marathon nevű autóversenyre. De a francia sztrádán úttorlaszt építettek előttük a bevándorlók, és amikor lassítottak, akkor téglákkal és kövekkel megdobálták a buszukat. Azt mondták, hogy halálfélelmük volt, meg sem álltak, hanem amilyen gyorsan csak tudtak, továbbmentek. Azt ajánlják – amit egyébként már több magyar kamionos is elmondott – hogy senki ne menjen ezen az útvonalon, mert Franciaországnak ez a része életveszélyes.

Még hétfőn délután is a betört ablakot próbálták beragasztani a diákok és a tanárok azon a magyar kisbuszon, amelyet hajnalban támadtak meg a bevándorlók Calais-nál.

A kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata éppen egy szakmai versenyre tartott Londonba, amikor az észak-francia város közelében az autópályán kövekkel és betondarabokkal dobálták meg őket a migránsok.

Senki nem sérült meg, de megijedtek

„Az autóúton, ami vezet a kikötőbe, egyszer csak azt vettük észre, hogy a sötétben olyan úttorlasz jellegű betontörmelék, meg betonoszlopok voltak keresztbe fordítva. Lelassítottunk, és abban a pillanatban ilyen fekete emberkék az autópálya mellett felugráltak. Meg akartak szerintem minket állítani, de nem álltunk meg, hanem átmentünk a törmeléken, és utána már csak azt hallottuk, hogy durrog a kocsinak az oldala és az autónak a jobb oldalát és a bal hátsó üvegét betondarabbokkal egyszerűen betörték” – idézte fel a csapat felkészítő tanára.

A buszon a támadás miatt a hátsó üveg betört, az oldalsó pedig kiesett. Mészáros Károly a Híradónak elmondta: szerencsére senki sem sérült meg, de mindannyian megijedtek.

„Idegesek lettünk, pont a pilótakislány mellett ütötték be az üveget, még az volt a szerencse, hogy ugye így le van sötétítve az autó üvege, le van fóliázva és nem durran úgy szét az üveg, hanem egyben maradt, ha bevágódott volna a kő az utastérbe az nagyobb gondot okozott volna” – fogalmazott az oktató.

Az autóval végül egy benzinkútnál álltak meg, ahol ragasztószalaggal megerősítették a sérült oldalsó üveget, a hátsóhoz pedig keményebb tárgyat rögzítettek A csapat az eset után úgy tervezi, hazafelé már egy másik útvonalon jönnek.

Azonnal érkezett a segítség

Hírdetés

Európában romlik a biztonsági helyzet – így reagált az esetre a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: felvették a kapcsolatot az intézmény vezetőivel, és amennyiben szükség lesz rá, a megtámadott diákok és tanárok számíthatnak a nagykövetségek segítségére.

„Akár Nagy Britanniában, akár Franciaországban található külképviseleteink azonnal a megtámadott személyek segítségére siethetnek, amennyiben ezt kérik természetesen, akár rendőrségi akár bármilyen más eljárás vonatkozásában, az eset természetesen elfogadhatatlan” – mondta a külügyér.

Menczer Tamás, a KKM sajtófőnöke a közmédiát arról tájékoztatta, hogy a kisbusz vezetője a következő tájékoztatást adta a párizsi nagykövetségnek:

„Ma kora reggel, ¾ 5 óra körül, miután Calais-t elhagyva letértek az autópályáról a kompkikötő felé vezető 2×2 sávos autóúton – amelyet két oldalról drótkerítés szegélyez – haladtak, (kb. 5-600 métert tettek meg a mintegy 2 km-es úton), amikor észrevette, hogy az út közepén beton akadályt állítottak (összetolták a beton útterelőket, több darab össze is volt törve), így az arra autózóknak lassítaniuk kellett. Mikor odaértek és az akadályt igyekeztek kikerülni, 8-10 sötét bőrű férfi az út széléről a kocsi felé rohant. Ő nem állt meg, hanem a törmeléken átgurulva továbbhajtott, de ekkor már elölről és oldalról is dobálni kezdték az autót. Nagy csattanásokat hallottak, a hátsó üveg betört, az oldalsó szerencsére nem, mert azon sötétítő fólia volt. Ennek köszönhetően senki nem sérült meg, az ijedtségen túl más bajuk nem történt. A kompra történő feljutás előtti ellenőrzés alkalmával az őket ellenőrző határőrnek elmondták a történteket. Megérkezve Doverbe, egy benzinkútnál ragasztószalaggal megerősítették a sérült oldalsó üveget, a hátsóhoz pedig keményebb tárgyat rögzítettek szintén ragasztószalaggal”.

A sajtófőnök hozzátette: az esetleges feljelentéssel kapcsolatban a tanárok és az iskolaigazgató dönt majd. A párizsi nagykövetség ugyanakkor felajánlotta a segítséget ezzel kapcsolatban.

Nem ez volt az első eset

Az Észak-Franciaországi város közelében már rendszeresek a hasonló migránstémadások. Legutóbb május elején egy kamionos vlogger mesélt arról, hogy a bevándorlók betörtek járművébe.

Februárban pedig egy Veszprém megyei fuvarozó cég munkatársa került bajba a migránsok miatt Calais közelében.

De nem ritkák a tettlegességig fajuló támadások sem: tavaly szeptemberben egy debreceni kamionost olyan brutálisan megvertek a migránsok, hogy kórházba kellett szállítani.

Inkább másfelé mennek

A kamionosok már egyre gyakrabban beszélnek arról, hogy ha tehetik, elkerülik a kikötővárost, mert a dzsungelnek hívott sátortábort ugyan megszüntették, az onnan kitelepített bevándorlók azonban a környéken maradtak, és mindent megpróbálnak hogy átjussanak a csatornaalagúton.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »