35 éve, 1985. július 10-én süllyesztették el a francia titkosszolgálat (DGSE) emberei az új-zélandi Auckland kikötőjében horgonyzó Rainbow Warrior Greenpeace-hajót, amely a szervezet egy csoportját segítette a Mururoa korallzátonynál tervezett francia atomkísérlet akadályozásában.
Franciaország az 1980-as években felújította atomrobbantásait Francia Polinézia korallzátonyainál, Mururoa közelében. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet tagjai úgy döntöttek, behajóznak a katonai övezetbe, hogy így tiltakozzanak a kísérletek ellen, esetleg meg is akadályozzák azokat.
Terveikről tudomást szerzett a DGSE, amely a legfelsőbb vezetés jóváhagyásával elhatározta, hogy elhárítja a „fenyegetést”. (Máig vitatott, vajon maga Francois Mitterrand elnök tudott-e a készülő akcióról.)
A Satanique fedőnevű akció során a DGSE 1985 áprilisában a Greenpeace aucklandi irodájába küldte önkéntes környezetvédőként, Frederique Bonlieu fedőnéven Christine Cabon ügynököt, aki sok veszélyes hírszerzési feladatot oldott már meg a Közel-Keleten.
Cabon figyelemmel kísérte a „Szivárványharcos” kommunikációját, térképeket másolt, feltérképezte a víz alatti berendezéseket. Amikor rendelkezésre állt az összes szükséges információ, két másik DGSE-ügynök békaember felszerelésben aknákat helyezett el a hajón, melyek tíz perc időkülönbséggel fel is robbantak.
Az első detonácó július 10-én éjjel 11 óra 38 perckor következett be és egy személyautó nagyságú lyukat vágott a hajón. A franciák arra számítottak, hogy az első robbanás után mindenki elmenekül a fedélzetről, majd a nagyobb bomba a tenger mélyére küldi a Rainbow Warriort.
Néhány aktivista azonban visszatért a hajóra, hogy filmre vegye a keletkezett kárt. Amikor a második bomba is felrobbant, a portugál származású holland fotós, Fernando Pereira a fedélzet alatti kabinban kereste felszerelését, már nem tudott kimenekülni, s megfulladt. A többieknek még idejében sikerült elhagyniuk a hajót, vagy a robbanás ereje a vízbe vetette őket.
A tettesek előkerítésére történetének egyik legnagyobb szabású nyomozásába fogott az új-zélandi rendőrség. A francia ügynököknek kettő kivételével sikerült elmenekülniük, ám az akció során egy házaspárt alakító Dominique Prieur és Alain Mafart kilétére hamar fény derült.
Kép forrása: Northfoto
Autójuk rendszáma nyomán kitudódott, hogy hamis svájci útlevéllel érkeztek Új-Zélandra. Két hét múlva vádat emeltek ellenük, és miután a francia titkosszolgálat szerepe is nyilvánvalóvá vált, a francia-új-zélandi viszony a mélypontra jutott.
Párizs először tagadta, hogy köze volna a merénylethez, elítélte a cselekményt, mint terrorista akciót, ám a szaporodó bizonyítékok hatására szeptember 22-én Laurent Fabius kormányfő már elismerte a „kegyetlen igazságot”.
Két nappal korábban bejelentette lemondását Charles Hernu védelmi miniszter, és felmentették tisztségéből Pierre Lacoste tengernagyot, a DGSE vezetőjét is. A két elfogott ügynököt 10-10 évi szabadságvetésre ítélték, de egy év után házi őrizetbe kerültek Francia Polinéziában, majd hazatérhettek.
Franciaország 7 millió dollár kártérítést fizetett Új-Zélandnak, 8,1 milliót pedig a Greenpeace-nek. Ebből a környezetvédő szervezet négy évvel később megvásárolt és felújított egy hajót, amelyet Rainbow Warrior II-re keresztelt. 2011-ig a Greenpeace csak régi hajókat üzemeltetett, új hajó nem került a kötelékébe.
2011 júliusában bocsátották vízre a Rainbow Warrior III-at, amelyet a szervezet 23 millió euróból építtetett a Bréma közeli Fassmer hajógyárban. Az 1300 négyzetméteres hajó klímabarát üzemeléssel szállítja a harcos környezetvédő szervezet embereit a világ tengerein.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »