Halálbüntetést kapnak a 2012-es csoportos nemi erőszak elkövetői

Az indiai legfelsőbb bíróság pénteken helybenhagyta annak a négy férfinak a halálbüntetését, akik 2012 decemberében Újdelhiben egy autóbuszon megerőszakoltak és vasrúddal brutálisan halálra vertek egy 23 éves orvostanhallgató lányt.

Korábban az alacsonyabb szintű bíróságok a négy férfit bűnösnek találták a Dzsjoti Szingh ellen elkövetett
halálos kimenetelű nemi erőszak elkövetésében, és halálra ítélték őket.

A férfiak viszont a legfelsőbb bírósághoz fellebbeztek az ítélet ellen.

A legfelsőbb bíróság helybenhagyta az újdelhi felsőbíróság ítéletét, miután meghallgatta az ügyészség érveit és az általa benyújtott bizonyítékokat megvizsgálta – mondta M. L. Sarma, a négy férfi közül kettőt képviselő ügyvéd.

Szerinte elképzelhető, hogy a vádlottak védői az ügy kapcsán felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a legfelsőbb bíróság előtt.

Hírdetés

A 23 éves orvostanhallgató lányt a nemi erőszak és bántalmazás után kidobták a mozgó buszból.

Olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Az ügyben eredetileg hat – köztük egy kiskorú – vádlott volt. Az erőszak elkövetésekor még 17 éves fiatalt korábban a fiatalkorúak bírósága szintén bűnösnek találta, és három év szabadságvesztésre ítélte, melyet egy speciális javítóintézetben kellett letöltenie.

Az öt nagykorú vádlott egyike még 2013-ban, cellájában felakasztotta magát.

A vádlottak egyike sem tanúsított megbánást a tárgyalás során.

A 2012-es eset óriási felháborodást keltett Indiában: számos nagyvárosban tartottak tiltakozó megmozdulásokat, követelve a nők fokozottabb védelmét és az erőszaktevők felakasztását.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »