Kevés gyűlöltebb ember akad széles e hazában Rákosi Mátyásnál, pedig ő még öreg korában is azt hitte, hogy a dolgozók széles tömegei rajonganak érte és várják haza a Szovjetunióból, ahová 1956 nyarán – úgymond – gyógykezelésre távozott. Noha rövid időre tervezte a távollétét, már sohasem jöhetett vissza. A hamvait tartalmazó urnát 1971-ben a Malév menetrend szerinti járatán egy kalapdobozba rejtve szállították Budapestre. Rákosi Mátyás 51 évvel ezelőtt adta vissza lelkét a Teremtőnek.
A világháború után Budapesten semmi sem történhetett Sztálin akarata nélkül. Moszkvában dőlt el, hogy Rákosi Mátyás Magyarországon hatalomra kerülhetett, hogy 1945 és 1956 között élet-halál ura lehetett, mint ahogyan azt is a Kreml urai döntötték el, hogy Rákosit a magyar elvtársai 1956-ban megbuktatják. Csakhogy sok víz folyt le a Dunán e két időpont között.
Rákosi Mátyás (Fotó: MTI/MAFIRT: Bass Tibor)
A bácskai Ada községben Rosenfeld József és Léderer Cecília hatodik gyermekeként született jó képességű ifjú az első világháborús orosz hadifogságban vált hithű kommunistává. Hazatérése után rögvest belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába.
Karrierje a Tanácsköztársaság röpke időszakában egészen a szociális termelés népbiztosi posztjáig repítette, s mivel frontharcosi múlttal is büszkélkedett, 1919 júliusában még a csendőrség, rendőrség, határőrség és pénzügyőrség szerepét átvevő Vörös Őrség parancsnoka is volt.
A Tanácsköztársaság bukása után Ausztriába menekült, ahol a karlsteini várban együtt raboskodott Kun Bélával és a többi internált magyar kommunistával. 1924-ben pártutasításra visszatért Magyarországra.
Vesztére tette, mert a hatóságok a következő évben elkapták és lázadás vádjával bíróság elé állították. A szegedi Csillagbörtönben töltötte büntetését.
A második perében felségsértés, lázadás, tettestársként 27 rendbeli gyilkosság, felbújtóként pedig 17 rendbeli gyilkosság volt ellene a vád – a többi apróság mellett, mint például valutaüzérkedés és pénzhamisítás.
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott, ami akkor 15 évet jelentett. A börtönben jó sora volt, viszonylag szabadon mozoghatott, cellájában pártaktívát tartott és még azt is megtehette, hogy frakciózás vádjával kizárta a pártból azt a cellatársát, aki nem osztotta meg vele az uzsonnáját. Mivel a büntetését 1925-től számolták, 1940-ben szabadult, majd államközi megállapodás révén, a cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt honvédzászlókért cserébe, a Szovjetunióba távozhatott.
Moszkvában a nemzetközi munkásmozgalom hőseként fogadták. A legnagyobb dicsőségben részesült: Sztálin elvtárs mellett integethetett a november 7-i Vörös téri felvonuláson. A Kremlben természetesen a Magyar Kommunista Párt vezetőjévé is kinevezték.
A Vörös Hadsereg tankjainak árnyékában úgy tért haza 1945 januárjában, hogy még Moszkvában volt, amikor már beválasztották a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésbe.
Budapest, 1946. szeptember 28.: Rákosi Mátyás az MKP III. kongresszusa alkalmából a Hősök terén rendezett nagygyűlésen (Fotó: MTI/MAFIRT)
Sztálin leghűségesebb magyar tanítványának karrierje a diktatúra kiépülésével egyenes arányban ívelt felfelé egészen odáig, hogy 1949 és 1956 között Magyarország teljhatamú ura lett. Kultusza csúcsán nem volt olyan magyarországi közintézmény, ahol ne lógott volna a falon a kommunista „szentháromság”, vagyis Lenin, Sztálin és Rákosi elvtársak mosolygós, a távolba szikrázó szemekkel és optimista tekintettel néző arcképe. Hatvanadik születésnapja alkalmából, 1952-ben, „népünk bölcs vezéreként” és „Sztálin legjobb magyar tanítványaként” emlegették. Az óvodásoktól kezdődően minden magyarnak ki kellett venni a részét a nagy születésnapi ünneplésből. Felállva kellett tapsolni, ha valamilyen rendezvényen kiejtették a nevét, a dicsőítésére írt dalt pedig munkáskórusok zengték: „Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe, szórjunk rózsát Rákosi elvtárs elébe. Hadd járjon ő a rózsában bokáig, éljen, éljen a Rákosi elvtárs sokáig!”
És miközben a gazdaság romokban hevert, a börtönök és az internálótáborok zsúfolásig tömve voltak politikai elítéltekkel, túlórázott a hóhér a koncepciós perek halálos ítéletei miatt, Rákosi Mátyás a születésnapján az Operaházban megtartott díszünnepségen elmondott beszédét azzal a felkiáltással zárta, hogy „szabadság, elvtársak!”
Budapest, 1948. május 1.: Május elsejei felvonulás (Fotó: MTI/MAFIRT)
Nem csak felemelkedése, de bukása is Sztálinhoz köthető, lévén, hogy a szovjet diktátor 1953-as halála után Moszkvába rendelték, ahol Berija az egész magyar pártdelegáció előtt szégyenítette meg. Ordítozott vele. Kormányfői posztjáról Nagy Imre javára kénytelen volt lemondani, de a pártot továbbra is vezethette. Amikor azonban Moszkvában a vele ellenséges Beriját is letartóztatták, majd kivégezték, a szerencsecsillaga újra felragyogott. Folyamatos intrikáival el tudta érni, hogy 1955-ben Nagy Imre helyére bizalmasát, Hegedűs Andrást rakják. A Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956. februári XX. Kongresszusa után azonban végképp megbukott, Hruscsov ugyanis ekkor hírdette meg a desztalinizációs új, politikai irányvonalat, amit a vörös csillagos birodalomban mindenhol és mindenkinek követnie kellett. Az elvtársak Budapesten is beálltak a sorba.
Szovjet verdiktre a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége július 18-án eltávolította első titkári tisztségéből, majd úgymond gyógykezelés céljából, Moszkvába utazott. A párt élén Gerő Ernő lett az utódja.
Noha az ’56-os forradalom és szabadságharc eltiprása után szovjet tankokkal hatalomra juttatott Kádár János aktívan kivette a részét Rákosi bűneiből, pártvezérként mégis kemény kézzel bánt elődjével és a személyi kultuszt az általa ellenforradalomnak nevezett októberi események egyik legfontosabb kiváltó okának nevezte.
Ennek megfelelően Kádár mindent megtett azért, hogy a főbűnösnek kikiáltott Rákosi Mátyás soha többé ne térhessen haza. Hruscsov pedig ebben partner volt, és a bukott diktátort Moszkvától egyre távolabbi helyekre száműzte.
Pedig Rákosi mindent megtett annak érdekében, hogy hazatérhessen. Levelek tucatjaival bombázta Hruscsovot és a szovjet vezetést. Valósággal könyörgött. Hiába.
A kegyvesztett diktátor először 1957 novemberében a szovjet fővárostól 1500 kilométer távolságra levő Krasznodarba került, de Rákosinak itt még viszonylag jó sorsa volt, mert a lakásában volt folyóvíz. Persze ez is hatalmas váltás a rózsadombi villájához képest.
A 60-as évek elején Kádár már úgy érezte, hogy szilárdan kézben tartja a szocialista Magyarországot. Elérkezettnek látta az időt arra, hogy leszámoljon a belső ellenzékével, a „baloldali elhajlókkal”, vagyis a párt dogmatikus, rákosista tagjaival. A Központi Bizottság ennek megfelelően 1962-ben elítélte a személyi kultuszt és a koncepciós pereket. Valódi elszámoltatás mégsem történt, mindössze néhány látszatintézkedés, mint például az, hogy a Sztálin idejében a néphadsereget vezető Farkas Mihályt, valamint az államvédelmet irányító Péter Gábort letöltendő börtönbüntetésre ítélték, a személyi kultusz hazai fő ideológusát, Gerő Ernőt pedig kizárták a pártból.
Amikor aztán a Kádár János vezette MSZMP Rákosit is kizárta a pártból, a bukott diktátort Hruscsov utasítására a világ végére, a kirgizisztáni Tokmokba telepítették.
Itt már Sztálin legjobb magyar tanítványának lakásában nem hogy folyóvíz, de még angolvécé sem volt. A tűzifát is neki kellett behordania az udvarról, ha télen fűteni akart.
Egészsége megromlott. Moszkvát akkorra már a Hruscsovot megpuccsoló új első titkár, Brezsnyev uralta, aki 1967-ben Rákosinak nagylelkűen megengedte, hogy visszajöhessen a birodalom európai felére. A Gorjkij-járásban lévő Arzamaszban, a kirgizisztáni viszonyokhoz képest egy hajszállal jobb komfortfokozatú lakást kapott. Egy évvel később aztán beköltözhetett Gorkijba. Onnan pedig a városi kórházba.
Noha Kádár hallani sem akart róla, de az MSZMP keményvonalas kommunistái mégis hajlottak arra, hogy Rákosi hazatérjen. A Biszku Béla által vezetett csoport azzal a megkötéssel javasolta ezt a Központi Bizottságnak, hogy semmiféle politikai, közéleti, társadalmi szerepet nem játszhat. Tiszteséges nyugdíjat is adtak volna az addigra már megrogyott egészségű bukott diktátornak, aki ezt már nem élhette meg: 1971. február 5-én meghalt.
———————————–
Rákosi Mátyás halálhírét 1971. február 6-án a magyar sajtó eldugva, a kishírek közé csempészve hozta. A Népszava például a Szombati mozaik című rovat mellékes információi közé biggyesztve értesítette olvasóit arról, hogy a két évtizeddel korábban még istenített diktátor meghalt. Ez volt a teljes szöveg: „Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének volt első titkára, aki gyógykezelés céljából a Szovjetunióban tartózkodott, ez év február 5-én Gorkij város megyei kórházában súlyos és hosszadalmas betegség után, életének 79. évében elhunyt.”
———————————-
Élte utolsó pillanatáig azt hitte, hogy Magyarországon az emberek változatlanul szeretik és visszavárják. A Farkasréti temetőben temették el. Urnafülkéjén csak ennyi áll: R. M. – és a születési és halálozási dátum.
Jezsó Ákos
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
