Carlo Acutis szentté avatásának másnapján, szeptember 8-án, hétfő délben Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusa hálaadó szentmisét mutatott be a vatikáni Szent Péter-bazilikában. A bíboros homíliájában Szűz Mária születésének ünnepe alkalmából a Szűzanya és Carlo alázatosságát hasonlította össze.
Szűz Mária születése annak születését jelzi, aki elhozza Isten Fiát a világba
Szűz Mária születésének mai ünnepe egyedülálló és semmihez sem fogható pillanat, mert ahogy Szent VI. Pál mondta, „annak születését jelzi, aki elhozza Isten Fiát a világba. Egyedülálló és semmihez sem fogható pillanat ez, mert megelőzi a megtestesülés és az üdvösség misztériumának beillesztését az emberiség történelmébe” (vö. Angelus, 1973. szeptember 9.) – kezdte beszédét Marcello Semeraro bíboros. VI. Pál pápa arra buzdít, hogy ezt az ünnepet ne csak pusztán liturgikus évfordulóként éljük meg, hanem üdvösségünk valóban alapvető állomásaként. Mária, az „eleve elrendelt anya” születése, ahogy a II. Vatikáni Zsinat nevezi (Lumen Gentium, 56), nemcsak örömteli esemény – miként minden új teremtmény születése a családban az –, hanem valami megismételhetetlen az emberiség történelmében, mert közvetlenül kapcsolódik a megtestesülés misztériumához. A mai evangélium a felidézett számos születés közül egyet kiemel: „Máriáét, akitől született a Krisztusnak nevezett Jézus” (Mt 1,16). Mária nem csupán egy szent asszony a többi között: Ő az emberré lett Isten Fiának az Anyja.
Szelíden, türelemmel, apró eseményeken keresztül lépett be az Isten Szent Carlo Acutis életébe is
Szűz Mária születésének megünneplése azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten tervét, amely lépésről lépésre előkészíti a Fiú megtestesülését. Így felismerjük, hogyan cselekszik Isten a történelemben: szelídséggel és türelemmel, apró eseményekkel kezdve, hogy egyetemes művet valósítson meg. Isten rendszerint így lép be a mi életünkbe is: diszkréten, egyszerű valóságokon keresztül, feltűnés nélkül. Tudja, hogyan kell türelmesen várni; nem kényszerít minket drámai eseményekkel, hanem csendben munkálkodik a mindennapi életünkben. Így lépett be Szent Carlo Acutis életébe is, akiért most együtt szeretnénk hálát adni az Úrnak.
„Mária az egész világ üdvösségének reménye és hajnala”
A mai ünnep azt jelzi, hogy Mária születése nem hirtelen, rögtönzött esemény, hanem az Isten örök Fiának megtestesülésére való hosszú felkészülés utolsó szakasza. Olyan, mint a hajnal első sugara: ez a kép segít belépni Mária misztériumába, ahogy a szentmise végén az Egyház imádkozik: „Mária az egész világ üdvösségének reménye és hajnala.” A „hajnal” egyúttal reményt is jelent, azt az erényt, amelyre Ferenc pápa emlékeztetett minket a jubileumi évet meghirdető bullájában: „Mária a legnagyobb tanúságtevő. Benne látjuk, hogy a remény nem hiú optimizmus, hanem a kegyelem ajándéka az élet valóságában.” (Spes non confundit, 24) Ám ez a remény egy másik értéket is hordoz még: az alázatét.
Alázat nélkül nem indul el a hit igazi útja, alázat nélkül nincs életszentség
Marcello Semeraro bíboros a Máriát különösen is tisztelő Szent Bernátra hivatkozott, aki beszédeiben szívesen emlegette, hogy a hajnal az alázatot jelképezi: Ahogy a hajnal a múló órák egymásutánjában elűzi a sötétséget és meghirdeti a világosságot, úgy az alázat veti meg a lelki élet alapjait. Alázat nélkül nem indul el a hit igazi útja, alázat nélkül nincs életszentség. Az alázat Mária jellemző vonása volt, ahogy ő maga is megénekelte ezt a Magnificat himnuszában: „Szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára” (Lk 1,47–48). Az erénynek ebben a fényében lehet és talán kell is tekintenünk Szent Carlo Acutisra, akinek lelki és emberi útját minden szinten az alázat jellemezte. A boldoggá- és szenttéavatási ügyében rögzített tanúságtételek egyhangúlag azt állítják, hogy ez az erény volt a „legszebb vonása”, és hogy azt társainak példát mutatva gyakorolta. Pontosan ez az alázat tette lehetővé számára, hogy szélesítse látókörét a szegénység, a leggyengébbek és legrászorulóbbak tekintetében.
Az Egyház egén ma ott találjuk Szent Carlo Acutis csillagát is
Mária iránti tisztelete, amely leginkább a rózsafüzér elimádkozásában öltött testet, kétségtelenül hozzájárult mindehhez: a Máriával való mindennapi találkozása tette őt – ahogy Carlo mondta – „élete egyetlen nőjévé”. Erről az a szándéka is tanúskodik, hogy felkeresse a Mária-kegyhelyeket, ami úgy is értelmezhető mint vágy, hogy találkozzon azzal, akit nagyon szeret. Máriától, aki „mindent megőrzött a szívében” (Lk 2,19), Carlo bátorítást érzett arra, hogy keresse a belső csendet, amely ahhoz szükséges, hogy meghallja Isten hangját. Ezért újította meg ismételten a Mária Szeplőtelen Szívének tett felajánlását. Kedves barátaim, amikor a szentekről beszélek, gyakran hasonlítom őket az ég csillagképeihez, amelyek a tengerészek útját vezetik. Számunkra a szentek is ilyen útjelzők: Máriával, a „Tenger Csillagával” együtt segítenek nekünk az élet útján haladni, mindig Krisztus felé fordulva. Az Egyház egén ragyogó csillagképeket szemlélve ma ott találjuk Szent Carlo Acutis csillagát is – zárta homíliáját Marcello Semeraro bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumának prefektusa.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
