Május 8-án este 9 órakor Udvardy György veszprémi érsek szentmisét mutatott be a Szent Mihály-főszékesegyházban hálát adva XIV. Leó pápa megválasztásáért. A szentmisében több paptestvér is koncelebrált, és a hívek is nagy örömmel gyűltek össze, hogy együtt imádkozzanak a Szentatya szolgálatáért.
Udvardy érsek a szentmise elején Krisztus feltámadásának békéjével üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve: különös öröm, hogy Egyházunk ebben a húsvéti időszakban új pápát kapott, majd rámutatott, hogy az új pápa első szavai is a húsvéti örömről és békéről szóltak, és erre a lelkületre hívta meg az Egyház közösségét.
Udvardy György prédikációjában a felolvasott evangéliumból és az Apostolok cselekedeteiből hallot szakaszból kiindulva a húsvét misztériumát állította a középpontba. Hangsúlyozta:
Az új pápa megválasztása ebbe a húsvéti tapasztalatba illeszkedik – ajándékként, amely Isten üdvözítő tervének része.
„A pápa Isten választottja, Istennek az ajándéka” – fogalmazott a főpásztor. Bár természetesen sokan elemzik, mit képvisel majd XIV. Leó, de „amikor a pápára figyelünk, az érdekel bennünket, hogy milyen krisztusi erények mutatkoznak meg szavaiban, gesztusaiban, tanításában.”
Az érsek a Veszprém Televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott:
A pápa személye – tette hozzá – mindig az isteni üdvösségterv része, nem csupán intézményi, hanem mélyen lelki és hitbéli valóság, akit a hívek fiúi engedelmességgel és örömmel fogadnak.
Külön figyelmet érdemel a névválasztás is. XIV. Leó nevének biblikus súlya van – mondta Udvardy György –, hiszen a név nemcsak feladatot jelöl, hanem kapcsolatot is teremt a küldő Isten és a küldött pápa között. A Leó név történelmi utalás XIII. Leóra, a társadalmi igazságosság és a munka méltóságának pápájára is, akinek tanításai a mai világban is időszerűek. Az új pápa első megszólalásában a feltámadt Krisztus örömét, a békességet és a hídépítés fontosságát hangsúlyozta – ezek mind az Egyház jövőjének alappillérei lehetnek.
Udvardy György érsek arra hívott, hogy az Eucharisztia közösségében értsük meg az Egyházat és benne a pápa szerepét.
A szentmise végén Udvardy György hangsúlyozta: „Ez egyházélmény mindannyiunk számára húsvéti élmény.” Arra buzdított, hogy ne csupán örüljünk a választásnak, hanem küzdjünk is az egységért, amit az Eucharisztia és a pápai szolgálat jelenít meg.
Végül a Te Deum éneklésére hívta a híveket, hogy közösen adjanak hálát Isten gondviselő szeretetéért, amely új vezetőt ajándékozott a Világegyháznak.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »