Hajtóvadászatot indítottak a zsidók az indexeseket zsidózó plakát miatt

Hajtóvadászatot indítottak a zsidók az indexeseket zsidózó plakát miatt

Mások mellett a budapesti VII. kerület zsidó polgármestere Niedermüller Péter, a DK politikusa közleményt adott ki az Index újságíróit zsidónak ábrázoló plakát ügyében.

Erzsébetváros polgármestere közleményében megindulva emlékeztetett: ismeretlenek olyan plakátokat helyeztek ki Budapesten, amelyek két újságírót ábrázolnak izraeli zászló előtt, „Mi is a határon túlról jöttünk” felirattal.

„A nyíltan antiszemita plakátok egy olyan kort idéznek meg, amelynek gyomorszorító emléke soha nem fogja megengedni, hogy a történelem megismétlődhessen. Ez a mi közös felelősségünk” – írja a gyurcsányista zsidó politikus.

„A Demokratikus Koalíció politikusaként és Erzsébetváros közös ellenzéki polgármestereként azt követelem, hogy azonnali hatállyal távolítsák el a városunkból az antiszemita plakátokat! Az ügyben közösség elleni izgatás miatt feljelentést teszünk, a hatóságoknak kötelességük megtalálni a gyűlöletbűncselekmény felelőseit! Szolidárisak vagyunk az Index újságíróival, és abban az esetben, ha Erzsébetvárosban is felbukkan egy ilyen plakát, akkor azt természetesen azonnali hatállyal el fogjuk távolítani” – zárul az atv által ismertetett közlemény.

Köves Slomónak sem tetszenek a plakátok

Hírdetés

„Visszataszítónak és gyűlöletkeltőnek tartom őket” – írta Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség vezetője a HVG megkeresésére a két indexes újságíróról készült plakátokról.

Hozzátette, fontosnak tartja és támogatja, hogy az antiszemitákra vadászó zsidó Tett és Védelem Alapítvány feljelentést tesz az ügyben, „közösség tagja elleni erőszak miatt”.

Még az amerikai nagykövetség is beleüti az orrát

„Ilyen visszataszító plakátoknak nincs helye a modern világban. Felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket.”

Az „őshaza” természetesen elsőként reagált


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »