Hajszálra vannak a cseh kórházak az összeomlással, az egészségügyi miniszter azonban még várna a szigorításokkal

Hajszálra vannak a cseh kórházak az összeomlással, az egészségügyi miniszter azonban még várna a szigorításokkal

Elmondása szerint a kórházaknak még van minimális szabad kapacitása, de ha abba a helyzetbe kerülnek, hogy már csak az intenzív ellátást lesznek képesek biztosítani, akkor drasztikus lépéseket kell majd foganatosítania.

A műsorban szintén szereplő Petr Smejkal járványszakértő szerint azonban szigorítani kellene a korlátozó intézkedéseket, elsősorban a brit mutáció agresszív terjedése miatt. Szerinte az egyetlen kérdés az, hogy lokális, regionális vagy országos szintű szigorításra kerüljön-e sor.

Roman Prymula epidemiológus szerint a szigorítások már túl későn érkeznek, decemberben lett volna rájuk szükség (– ám csak úgy, mint Szlovákiában, az ünnepek miatt nem volt hozzá politikai akarat – a szerk.).

Hírdetés

A cseh kalózpárt elnöke, Ivan Bartoš szerint az embereknek „több motivációra” lenne szükségük ahhoz, hogy betartsák a kötelező karantén, és azt javasolta, hogy a bér 60 százaléka helyett 90 százalékra emelkedjen a táppénz juttatás nagysága.

Blatný szerint a cseh kormány által bevezetett intézkedések már kezdik megmutatni a hatásukat, nőtt például azok száma, akik hajlandóak bejelenteni, kivel kerültek kapcsolatba megfertőződésük után.

CTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »