Hajsza Győrben: a belvárostól az autópályáig menekült az ámokfutó – videó

Hajsza Győrben: a belvárostól az autópályáig menekült az ámokfutó – videó

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen, aki még 2024 márciusában vitt véghez egy autós ámokfutást a városban – közölte az ügyészség kedden.

A sofőrt a rendőrök egy kisebb szabálysértés miatt állították meg, ő először meg is állt autójával. A rendőrök szóltak neki, hogy kissé guruljon előrébb, és olyan helyen álljon félre, ahol nem zavarja a forgalmat. A férfi előrébb is gurult, majd gázt adva menekülni kezdett.

Hosszas autós üldözés kezdődött Győr belvárosától az M1-es autópályáig. Ezalatt a férfi mintegy tizenkétszer szegte meg a KRESZ-t, átment a piros lámpákon, áthágta a kanyarodási és előzési szabályokat, és a sebességhatárt is jócskán túllépte. A közleményben az ügyészség így fogalmazott:

Hírdetés

„Volt olyan pillanat mikor a sűrű forgalomban az őt üldöző járőrautó 165 km/h sebességgel haladt, és nem tudott közelebb kerülni a menekülő elkövetőhöz!”

Az ámokfutó fel tudott végül menni az autópályára, ahol egérutat nyert, a rendőrség azonban később be tudta azonosítani. A szabálysértésből induló ügy bűncselekménnyé változott, az ügyészség most közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat. Ennek büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés, és az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt tiltsa el a bíróság a közúti járművezetéstől. Az ámokfutásról videó is készült.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/ugyeszseg/videos/1149119020566829/&show_text=false&width=560&t=0


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »