Hajóbaleset: az adattörlésről is beszélt az ukrán kapitány ügyvédje

Hajóbaleset: az adattörlésről is beszélt az ukrán kapitány ügyvédje

A 15 millió forintos óvadék kifizetése után elhagyta a börtönt a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított férfi. Az ügyvédje szerint a szakértőknek kulcsfontosságú szerepe van a büntetőeljárásban.

Az ukrán hajóskapitány, Jurij C. bűnügyi felügyelet alá (a korábbi lakhelyelhagyási tilalom és házi őrizet jogintézménye) kerül legfeljebb négy hónapra. A másodfokú bíróság végzése szerint nyomkövetőt kell viselnie, és köteles hetente kétszer személyesen jelentkezni a nyomozóhatóságnál, nem hagyhatja el a főváros területét.

A Viking szállodahajó kapitánya továbbra is ártatlannak tartja magát, nem vétett olyan szakmai szabályt, amellyel összefüggésben ez a tragikus eset bekövetkezett – mondta az InfoRádiónak a védőügyvédje. Tóth M. Gábor szerint a szakértői vélemények rendkívül hangsúlyosak lesznek az ügyben. „Kedden és szerdán a nyomozó hatóság, az ügyészség, más szakértők és a védelem képviselői tüzetesen átvizsgálták a Hableányt. Ez alapján születik egy szakértői vélemény, amely megállapításokat tesz a baleset körülényeiről. A terheltnek, a védőnek vagy akár a vádhatóságnak joga van észrevételeket megfogalmazni ezzel kapcsolatban, de indítványozhatják újabb szakértő kirendelését.

Az ügy a szakértői bizonyításon fog eldőlni, ez egy meglehetősen hosszadalmas és alapos munkát kíván”

– mondta az ügyvéd.

Hírdetés

Azzal kapcsolatban, hogy védence adatokat törölhetett a baleset után a telefonjáról, Tóth M. Gábor elmondta: „a Fővárosi Törvényszék végzésében is szerepel, hogy egyrészt erre a fellebbezés benyújtásakor már nem lehetett volna hivatkozni, másrészt semmilyen konkrét adat ezt nem támasztja alá. A szakértői vélemény csak arról tesz említést, hogy ‘meg nem határozható időpontban meg nem határozható adatot’ töröltek. Az elfogult védői véleményem szerint a fellebbezés indokolásához használta ezt a vádhatóság”.

A korábbi hollandiai hajóbaleset kapcsán, amelyben – nem kapitányként – érintett volt az ukrán kapitány, a védőügyvéd elmondta: ennek jelen üggyel semmilyen összefüggése nincs.

Arról eddig egyáltalán nem volt szó, hogy ügyfele a nyilvánosság elé álljon

– mondta Tóth M. Gábor, hozzátéve, hogy ügyfelével eddig csak a büntetés-végrehajtási intézet „meglehetősen sajátos” körülményei között tudott egyeztetni. Erre most lehetőség nyílik szabadabb körülmények között is, ezt megvárná a további részletek közlésével az ügyvéd.

A 33 dél-koreai turistával, illetve idegenvezetővel és 2 fős magyar személyzettel a Vikinggel történt ütközést követően elsüllyedt Hableány sétahajó balesetét heten túlélték – mind dél-koreaiak -, 25 áldozat holttestét már megtalálták a Dunában – köztük egy gyermekét -, 3 személyt pedig egyelőre eltűntként tartanak nyilván. Az eddigi utolsó áldozatot Bölcskénél emelték ki a folyóból szerdán, már őt is azonosították. A két hete elsüllyedt és a Dunából kedden kiemelt hajót a rendőrségi szemle után a csepeli szabadkikötőből Újpestre vitték.

Ide kattintva elérhető az összes cikk a hajóbalesetről.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »