Hajnalig ment a fogócska a rendőrök és a menekültek között

Hajnalig ment a fogócska a rendőrök és a menekültek között

Ismét kitörtek a menekültek a röszkei gyűjtőpontnál szombat késő este. Több százan tagadták meg a regisztrációt, és nem adtak ujjlenyomatot sem.

Vasárnap kora reggelre ismét teljesen megtelt a röszkei gyűjtőpont, a menekültek továbbra is folyamatosan érkeznek Szerbia irányából – számolt be a Hír TV munkatársa reggel 7 óra után pár perccel. A migránsok a szigorúbb magyar törvényi szabályozás életbe lépése és a vasúti kapu elkészülte előtt igyekeznek bejutni az Európai Unió területére. Akik a helyszínen töltötték az éjszakát, azok tüzeket gyújtottak a sátrak között az eldobált szemétből, így próbálnak melegedni.

Hírdetés

Információink szerint szombat reggel 6-tól 18 óráig közel négyezren érkeztek az országba. Szombaton este fél 10-kor egy nagyobb kitörés történt a gyűjtőpontnál, két irányba menekültek el a határsértők: Röszke irányába, illetve a régi 5-ös úton Szeged felé. A rendőrök többször is sorfallal próbálták útját állni a tömegnek, de a határsértők a gyermekeikkel tolták el a rendőröket, aki nem használtak semmilyen kényszerítő eszközt, csak próbálták kifárasztani a migránsokat. A „fogócska” hajnali kettőig tartott, mígnem mindenkit buszokra tettek, és a regisztrációs pontra szállították őket.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »