Port-au-Prince külvárosában, a fővárostól keletre fekvő népes településen, Kenscoffban harag és felháborodás uralkodik, miután az országot szorongató fegyveres bandák augusztus 23-ról 24-re virradó éjjel fegyveres támadást követtek el az ott lakók ellen. Az erőszakos cselekmény 47 halálos áldozatot követelt, számosan megsérültek és több ház is kigyulladt. A Szentatya is imádkozott az áldozatokért.
„Ez a helyzet már húsz hónapja fennáll. A lakosság szorongatott, kiszolgáltatott helyzetben van és erőforrásaitól teljesen meg van fosztva” – nyilatkozta az AlterPresse haiti hírügynökségnek Jean-Max Duvivier, a városi bizottság tagja, aki emlékeztetett arra, hogy a mostani újabb támadásra körülbelül egy hónappal a Robin nevű településen több mint hatvan halálos áldozatot követelő mészárlás után került sor. Massilon Jean, Kenscoff ideiglenesen megbízott polgármestere a történteket valódi mészárlásnak minősítette. A támadás során – amely augusztus 23-án, vasárnap este 21 óra körül kezdődött, és több órán át, 24-e reggelig tartott – több házat is felgyújtottak. A támadókat a rendvédelmi erők visszaszorították.
– fogalmazott a Kenscoffban történt újabb mészárlás nyomán Pierre-André Dumas, Anse-à-Veau és Miragoâne püspöke. A felhívást tevő főpásztor az ország egyik legtekintélyesebb egyházi vezetője – többek között azért is, mert magán viseli a néhány évvel ezelőtti merénylet során elszenvedett sebek hegeit.
A püspök többek között a következőket írta abban a hosszú levélben, amelyet az AlterPresse hírügynökség teljes egészében közzétett: „Haladéktalanul meg kell védeni Kenscoffot és a többi veszélyeztetett területet. A köztársaság minden rendelkezésére álló jogi eszközét be kell vetni az újabb mészárlások megakadályozása érdekében. Segítséget kell nyújtani a sebesülteknek, a menekülteknek, az árváknak és a gyászoló családoknak. Meg kell állapítani, kik a felelősök, büntetőeljárást kell indítani az elkövetők és bűntársaik ellen, és véget kell vetni ennek a büntetlenségkultúrának, amely szinte annyira pusztítja népünket, mint a fegyverek. Amikor pedig a mészárlások veszélye előre ismert, az államnak előre kell cselekednie. Mert kormányozni annyit tesz, hogy előre látni. És előre látni, amikor emberi életekről van szó, azt jelenti, hogy megvédeni őket.”
Soha többé ne forduljon elő olyan előre látható mészárlás, amelyre az állam túl későn reagál! – folytatta a püspök. – Ugyanúgy
De ne áltassuk magunkat: az elsődleges felelősség továbbra is Haitit terheli.
Tisztelt ideiglenes kormányfő! Nem úgy szólok önhöz, mint egy politikai ellenfél, hanem mint az Egyház pásztora és Haiti fia, aki nem hajlandó beletörődni népe halálába. Azok nevében szólok önhöz, akiknek már nincs hangjuk, mert egy golyó elvette tőlük. Azoknak az anyáknak a nevében, akik gyermekeiket keresik. Az árvává lett gyermekek nevében. Az elmenekült családok nevében. Az öregek nevében, akiknek már nincs hova menekülniük. A fiatalok nevében, akik mindennap azt kérdezik, marad-e számukra jövő őseik földjén. Tisztelettel, a lelkiismeretem teljes meggyőződésével mondom:
– áll Pierre-André Dumas püspök levelében.
„Az országot magára hagyták, sorsára hagyták!” – mondta Max Leroy Mésidor Port-au-Prince-i érsek, a haiti püspöki konferencia elnöke abban a videóban, amelyet ő maga juttatott el a SIR olasz hírügynökségnek a Kenscoffban, az érsekség területén történt mészárlás után. Az érsek hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a fegyveres bandák támadása során meggyilkolt negyvenhét ember közül huszonkettőt egy templomban gyilkoltak meg, ahol menedéket kerestek: „Így mondják, és a sajtó is ezt írta.”
„A szívünk megszakad e helyzet láttán – mondta az érsek a videóban. – Kérjük Istent, hogy támogassa a családokat, és fogadja be az Ő házába azokat, akik áldozatul estek. Ugyanakkor elítéljük ennek a már túl régóta tartó helyzetnek a könnyelmű kezelését. Voltak jelek, amelyek arra utaltak, hogy mindez megtörténhet.”
A rendőrségnek többet kell tennie, intézkedéseket kell hoznia, mert az egész környék ilyen veszélynek van kitéve. Mit tesznek a rendfenntartó erők a környékre betört bandák ellen? Mennyi időbe fog telni, mire segítséget nyújtanak az embereknek, megoldást találnak a problémára, és végre megoldják a helyzetet?”
XIV. Leó pápa augusztus 30-án, vasárnap, az Úrangyala elimádkozása után a következő felhívást tette: „Haitiról drámai hírek érkeznek. Kenscoffban súlyos vérengzés történt: sokan életüket vesztették, másokat pedig elraboltak. Imádságomban megemlékezem az áldozatokról és családtagjaikról, és kérem, hogy haladéktalanul engedjék szabadon az összes túszt. Sürgető felhívással fordulok minden felelősséget viselő személyhez, hogy konkrétan kötelezzék el magukat a lakosság biztonságának garantálása és az erőszak minden formájának megszüntetése mellett.” (Ford.: Tőzsér Endre SP)
Fotó: Clarens Siffroy/AFP (Közös gyászszertartás a Kenscoffban elkövetett támadás áldozataiért)
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


