Hagyományőrzés híd a jelen és a múlt között

Hagyományőrzés híd a jelen és a múlt között

Jócskán benne vagyunk a böjti időszakban, ünnepek jönnek és mennek évszakok szerint, az egyházi év szokásai, ünnepei is velünk élnek, ahol élnek, több helyen éltetik a népélet szokásait. S ez nagyon helyes, hiszen egykoron a falusi népnek megvoltak a téli, tavaszi, nyári, őszi, szokásai. S ezek elsősorban nemcsak szórakozásból születtek valaha, és éltették, adták tovább őseink leszármazottaiknak, de mint mindennek, a régi paraszti világban tartalmuk, üzenetük, tanulságuk volt.

Nos ebből a 70-es, 80-as években a falvak urbanizálása és polgáriasodása miatt alig maradt valami, mert a kor szelleme annyira visszaszorította a tavasztól télig tartó ünnepek, munkamenetek szokásait, hogy lassan csak színpadi formában lehetett megőrizni, megismertetni a következő generációkkal.

S mint ismeretes, a  színpadi folklór már változtatott az eredetin, olykor még mondanivalóban is. Aztán már csak a technikai őrület módosított rajta, mert a televízió és a különböző elektromos kütyük megjelenése életünkben már inkább a külsőségeket hangsúlyozták, tükrözték vissza.

Nos ekkor jöttek az új ruhaanyagok, varrónők, helyi néphagyományok újjáélesztői, akik vagy hallottak, tudtak, esetleg még megéltek valamit a múlt emlékeiből, és szinte minden megváltozott. Mondanánk ez az élet törvénye.

A régire húztak új ruhát, tartalomban, kivitelben, s még talán ez sem elítélendő. De amikor belekerül a nyugati őrület keveréke, szokásban, kivitelben, ruházatban, az megmagyarázhatatlan. Az már fájó, még azoknak is, akik már nincsenek. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy egy cowboykalap hogy kerül a farsangi felvonulásra (nem a jelmezbálra), vagy a lakodalmas gépzene az iskolai bálra, egyéb népművészeti fesztiválokra, ahol már alig van nóta, mulatás, népzene, népdal, magyar nóta, helyette gépzene ordít  – pedig már csaknem valamennyi népi értéket a hungarikumok közé soroltak.

S mindebből a torzításból következik, hogy az új generációk ősapáink szokásainak teljes kifigurázásával találkoznak, idegen, modernizált, kortorzító elemekkel, eszközökkel, s ezzel teljesen ízlés- és etikaromboló hatást érnek el azoknál a generációknál, akik mit sem tudnak a múlt értékeiről.

Sajnos sok alkalommal ízlésficamos rendezvények tanúi vagyunk.

Hírdetés

A régi természettel és természetből élő emberek tisztelettel élték meg, vagy szervezték egy-egy ünnep ünneppé tételét, nem kevésbé az egyházi ünnepek méltóságára is odafigyelve.

Mára viszont nemcsak felhígult a még (hinnénk) élő rendezvények újraszervezése – nem tudom hagyományőrzésnek nevezni –, de olykor rendezvényeinken ízléstelen mai és idegen elemek, sértő etikai jelenetek tanúi, szereplői kicsik és nagyok, nem mindig tudatosítva, mit miért csinálnak.

A sokszínű maszkok, maskarázások is olykor túllépik az ízlés, a etika határait. Felfoghatatlan, hogy egy téltemető régi szokás felelevenítésében mit keres a 4-5 apáca, mit jelképez, és milyen céllal kerül a maskarázásba.

Hihetetlen, hogy az utóbbi időben mennyi mindent össze tudunk keverni, versengés, önmutogatás, egyéni ötletmánia alapján – mintha teljes ízlésficamban szenvednénk. Nem az ötletek sokasága a gond, hanem az igénytelenség, a szakmai ismeretek hiánya, amelynek pótlására soha nem volt ennyi lehetőség szakirodalomból, szakemberektől. Még mielőtt háborognának, és vádolnának olykor kritikai megjegyzéseim miatt, leszögezném:

Persze vannak iskolák, egyesületek, ahol nagy gondot fordítanak elődeink értékeinek méltó mentésére, ahol még a tiszta forrás vizét isszák, mert szomjazzák.

Andrásfalvy Bertalan néprajztudós írja Hagyomány és jövendő c. könyvében: „Sok támadás, gúny éri most is azokat, akik a néphagyomány, néprajztudomány rajongói, tisztelői. Az ember, az emberiség állandó haladásra, tökéletesedésre van ítélve. Sokan gondolják úgy, hogy a haladás első feltétele a régi lerombolása. Az új módszerek, eljárások igézetében gyakran azt romboljuk le, ami már egyszer és tartósan szükségleteink kielégítésére bevált – azért is alakult ki –, de a helyére tett új, lehet, hogy valami részletében tökéletesebb megoldásnak tűnik, de egészében mégis többet árt, mint használ.”

Az ízléstelen  gépzene nem helyettesíti a közös éneket, zenélést, mulatást, s egy népi hagyomány éltetése nem lehet versenyszerű. „A ki kit győz le” erkölcsnek, sportnak nem az egészséges testmozgatás, a játék a lényege, hanem a győzelem vágya, a pénz a siker megszerzése” – írja a néprajztudós.

Őrizzük értékeinket! Megtérül az majd felnőttként gyermekeinknek. S ha a sajátját megismeri kicsi korában a gyermek, akkor már könnyebben ismerkedik más kultúrákkal is.

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma) 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »