Hagyományőrzés és adventi vásár a nagykaposi Magyar Közösségi Házban

Hagyományőrzés és adventi vásár a nagykaposi Magyar Közösségi Házban

Mozgalmas hagyományőrző kavalkáddal és adventi vásárral nyitotta meg decemberi rendezvényeinek sorát az idén 20 éves nagykaposi Magyar Közösségi Ház.

Nagy volt a nyüzsgés múlt szombaton az intézmény háza táján, ahol a házban működő szervezetek rendezésében adventi háztáji és termelői vásárral egybekötött „hagyományőrző udvar” zajlott.  A családok aprajának és nagyjának is gazdag programokat kínáló rendezvényre szép számmal ellátogattak a régió lakosai.

A Magyar Házban már évek óta szokássá vált, hogy időről időre piacnapot tartanak, ahol az Ung-vidéki és bodrogközi termelők, kézművesek kínálják portékáikat a helyi vásárlóknak. Ezek a piacnapok azonban rendszerint túlmutatnak a vásárláson, más programokkal kiegészülve baráti, vidám hangulatú találkozók színhelyei, melyeken szívesen és egyre növekvő létszámban vesznek részt a környékbeli kistermelők, kézművesek és családok.

„Célunk, hogy egyetlen rendezvény keretében összpontosítsuk a magyar – ezen belül is az Ung-vidékre és Bodrogközre jellemző – értékeinket, mintegy esszenciát adva azokról a gasztronómiai finomságokról, kulturális értékekről, csoportokról, kézművesekről és helyi hagyományokról, melyekre büszkék lehetünk, melyek azzá tesznek bennünket, akik itt, az Ung-vidékén és a Bodrogközben vagyunk”  – tudtuk meg a Magyar Közösségi Ház munkatársától.

Hírdetés

Ez a cél teljesülni látszik, mivel egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a helyi kultúra és a kézzel készített termékek iránt. A hagyományőrző udvar és vásár a Bethlen Gábor Alap támogatásából valósult meg.

Az intézmény következő nagyszabású rendezvénye december 13-án zajlik, ekkor ünnepli a Magyar Közösségi Ház fennállásának 20. évfordulóját.

A szerző felvételei. 

(Vályi Edit/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »