Hagyó: Mostanra kiderült az igazság

Hagyó: Mostanra kiderült az igazság

Tagadta bűnösségét az utolsó szó jogán Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes. A szocialista politikus szerint a hat éve húzódó eljárás alatt bebizonyosodott ártatlansága. A vád szerint 2008 augusztusáig több mint egymilliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak a főpolgármester-helyettes vezette bűnszervezet. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a főbb vádlottakra.

2012 júniusában állt először a bíróság előtt Hagyó Miklós, de ahogy a tárgyalás alatt végig, az utolsó szó jogán is ártatlanságát hangoztatta. „Az elmúlt hat évben minden tőlem telhetőt megtettem az ügy tisztázása, az igazság kiderítése érdekében, minden vizsgálatnak, eljárásnak alávetettem magam. A tisztelt Kecskeméti Törvényszékkel is együttműködtem, mindenre kiterjedő részletes vallomást tettem. Ezek után ma, 2016. január 13. napján a bizonyítási eljárás tükrében sem mondhatok mást, mint amiben hat évvel ezelőtt is bíztam és reménykedtem: az idő és az igazság jó barátok. A mondat jelentése ugyanakkor mára legalábbis számomra megváltozott. Ma már azt jelenti, hogy mostanra kiderült az igazság” – jelentette ki a volt főpolgármester-helyettes.

Hírdetés

Antal Attila egykori BKV-vezér is azt kérte, hogy mentsék fel az ellene felhozott vádak alól. „Azt kell mondanom, én BKV-vezérigazgatóként legjobb tudásom szerint jártam el, minden olyan döntés, amely itt van a bíróság előtt mint a vád tárgya – és olyanok is, amelyek nem kerültek ide –, a BKV hasznára váltak, hasznára válnak ma is. Úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben, a vád kérdéseiben semmilyen bűnt nem követtem el” – mondta az egykori BKV vezérigazgató.

A főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadója, Lelovics Ottó is ártatlannak vallotta magát. „A legfontosabb koronatanú semmilyen formában nem említ, mint aki valamiféle bizalmi körben lenne, és ráhatása lenne bármilyen folyamatokra, ügyletekre. Ezek után életszerű a vád azon kijelentése, mely egy szűk bizalmi kőrbe sorol engem, akinek hatalma volt a BKV-vezetők felett? Az ügyészség logikáját követve mindenre feltáró vallomásában még csak meg sem említ soha. Ez kétséget kizárólag bizonyítja az ártatlanságomat” – fogalmazott Lelovics Ottó, a főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadója.

Az ügyészség szerint a tizenöt vádlottnak azért kell felelnie, mert 2007–08-ban egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a BKV-nak. A per főszereplőire ezért fegyházbüntetést kért a vádhatóság. Az elsőfokú ítéletet január 26-án hirdetik ki.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »