Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – Befejeződött a tócoskerti templom festése

Hagyjuk, hogy az Úr érvényesüljön életünkben! – Befejeződött a tócoskerti templom festése

Egy év alatt készült el a Debrecen Tócoskert városrészében lévő görögkatolikus templom belső festése. Kocsis Fülöp metropolita végezte az utolsó ecsetvonásokat július 14-én, majd egy püspöki vecsernye keretében adtak hálát a közösségért és a folyamatosan megszépülő templomért.

2024 nyarán kezdődtek el a belső festési munkálatok a tócoskerti Szentháromság görögkatolikus templomban.

Vasil Babich ukrán festőművész és csapata egy évig dolgozott azon, hogy időben elkészüljön a falak ékessége. Különleges technikát alkalmaztak, hasonlót, mint amit korábban az albán művészek a Petőfi téri Szent István-kápolnában. Egy speciális vászonra festették fel a szentek alakját, melyet utána illesztettek fel a falra. 

A metropolita az ikonográfia különlegességéről, a fordított perspektíváról is beszélt a híveknek a vecsernyén. Az ikonokon ugyanis nem a horizonton futnak össze az épületek, a tárgyak vonalai, hanem fordítva, az ikon előtt találkoznak. Ezt legjobban a Szentháromság-ikonon lehet érzékelni. „Mondhatnánk azt is: ilyen fordított perspektívában készült el a templom belső festése is. Ketten festettük ki a falakat, Vasil Babich meg én. Csak persze neki egy kicsit több jutott, mint nekem” – fogalmazott humorosan Fülöp metropolita.

„A mi életünk is ilyen fordított perspektíva: éljük az életünket, de azért a nagyobb részét a Jóisten adja hozzá. Mint a festésnél: én beletettem néhány ecsetvonást – kicsit el is rontottam, remegett a kezem –, a többit a mester tette hozzá, hogy ilyen gyönyörű legyen. Az életünk is hasonló. Beletesszük a magunkét, ami tőlünk telik, remegő kézzel, s a Jóisten ilyen gyönyörűen kiegészíti.

Hírdetés

– fogalmazott a főpásztor. 

„Azért festi bizánci egyházunk ilyen különösen szépre a templomokat, hogy érzékeltesse velünk, hogy milyen gyönyörű lesz majd a mennyország. Testvéreim, ilyen szép lehet mindnyájunk élete, mint ez a templom, ha hagyjuk, hogy a Jóisten érvényesüljön benne. Kérem, hogy továbbra is mindenki tegye hozzá a maga ecsetvonását, hogy valóban haladni tudjon a mennyország felé” – fejezte be gondolatait a metropolita.

Jaczkó Dániel parókus a vecsernye végén hálát adott az Istennek, hogy ilyen buzgó hívek vannak Debrecenben, hiszen nagyban hozzájárultak, hogy elkészülhessen a templom festése.

Az élénk színű képek között láthatjuk például Szent István és Szent László királyunkat, Szent Piroska császárnőt, Romzsa Tódor és Gojdics Pál püspököket, de említhetnénk Aranyszájú Szent János és Nagy Szent Bazil atyákat, vagy a Trónon ülő Istenszülőt és persze az apostolokat is.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »