Hagyjuk a németeket – totál kimosták az agyukat az évtizedek alatt

Úgy tűnik az elmúlt másfél év belső viharai és a német közélet változásai olyan gyomrost adtak az Alternatíva Németországnak (AfD) parlamenten kívüli jobboldali formációnak, amiből nehéz lesz felállni, már ha egyáltalán lehetséges.

Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a szélsőjobboldalinak tartott alakulat lehet a harmadik legerősebb német párt a Bundestagban, és a regionális választási sikereik miatt sokan már Angela Merkel esélyes kihívóit látták bennük, ám az elmúlt egy-másfél év belső vitái, vezetői válságai és kizárási botrányai úgy tűnik megtették a hatásukat.

Hírdetés

Az Unser Mitteleuropa szerint ugyanis a hajdan szebb napokat látott pártra mindössze 7 százalék voksolna egy most vasárnapi választáson, ami a formáció számára visszatérés a 2015-ös mélyponthoz.

A többi párt támogatottsága ugyanakkor nem sokban változott az elmúlt időszakban: Angela Merkel kancellár pártja, a kereszténydemokrata CDU továbbra is vezet 39 százalékkal, ami komoly eredménynek számít a melegházasság teljes mellszélességgel való támogatása után. A szociáldemokratáknál továbbra is tart a Schulz-hatás, őket 24 százalék támogatná.

A Zöldek és a szélsőbalosok támogatottságában nem mutatkozott számottevő elmozdulás.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »