Hadüzenet a szabad városoknak

Hadüzenet a szabad városoknak

Ellehetetlenítené az önkormányzatokat a jövő évi állami költségvetési tervezete, erről beszélt sajtótájékoztatón Karácsony Gergely főpolgármester a kormányzat által összeállított új büdzsé tervezetének keddi nyilvánosságra hozatala után. Az önkormányzatokat sújtó lépésekről a Klubrádiónak Tüttő Kata főpolgármester-helyettes nyilatkozott. A kormány a települések legfontosabb bevételi forrására is rátenyerel.

Évente elvon egy lánchídnyi pénzt Budapesttől az állam, vagyis annyi adóbevételt, amennyiből fel lehetne újítani a hidat. Az egyetlen forrásból, amiből működtetni lehetne a várost, eddig is vett el a hatalom, de a jövőben egyes adónemekből négyszer annyit csatornázna át a központi költségvetésbe, mint korábban. Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes konkrét számokat is mondott Megbeszéljük című műsorunkban, Budapest esetében 36 milliárd forintról van szó éves szinten, miközben például a közlekedési vállalat jegybevétele heti 1 milliárddal kevesebb a szokásosnál a járványveszély, illetve a korlátozó intézkedések miatt.

Az önkormányzatoknak tulajdonképpen egy jelentős bevételük van, ez az iparűzési adó. Ebből kell finanszírozni a közlekedést, az útfelújítást, a közvilágítást, a takarítást, az intézmények működtetését a bölcsődétől az orvosi szakrendelőig, azaz tulajdonképpen mindent, ami a napi élethez kell. A többi adót ugyanis az állam szedi be és abból nem ad vissza a településeknek semmit. Most ebből az egyetlen bevételből is el akar venni a kormány még többet.

Hírdetés

Az önkormányzati választás arról szólt – mondja Tüttő Kata-, hogy az emberek jó része szabadabb lakóhelyen szeretne élni. Most a hatalom szinte hadüzenetet küldött a szabad városoknak. Nyilvánvaló, hogy a kormányhű településeket valamilyen módon ki fogja majd segíteni, a látszólag mindenkire vonatkozó megszorítások tehát csak az ellenzékieket érintik. A szabad városok vezetői azonban nem tehetik le a fegyvert, a választóktól kapott felhatalmazás biztosítja a legitimációjukat. Budapest is keresi a partnereket és az eszközöket, hogy szembe tudjon szállni a hatalommal. A részletekről még korai lenne beszélni. Azonban a fővárosban élők is nemzet részei – hangsúlyozta Tüttő Kata.

Az interjúban szóba került a Lánchíd felújítása is, amelyről Fürjes Balázs államtitkár úgy nyilatkozott, hogy az általuk ígért pénz megvan, érthetetlen a főváros késlekedése. A főpolgármester-helyettes erre úgy válaszolt, hogy senki sem akarja elhalasztani a híd felújítását. Azonnal megkezdik, ha a kormány visszaadja az itt keletkezett adóbevétel egy részét. Igaz, hogy Orbán Viktor tett ígéreteket Tarlós Istvánnak, azt is mondta, hogy ezeket a vezetőváltás után is tartja. Csakhogy a miniszterelnöki ígéretek –Tüttő Kata szerint- nem látszanak teljesülni.

Tüttő Kata: Nem lehet letenni a fegyvert!


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »