Úszódaruval készülnek kiemelni egy első világháborús német tengeralattjárót Scharhörn szigete mellett a Watt-tengerből – közölte csütörtökön Dominik Schröder, a hajózásért és vízi utakért felelős német főigazgatóság szóvivője.
„A roncs nagyjából 20 méteres mélységben van”
mondta Schröder, aki szerint a Német Császári Haditengerészet U16 jelű tengeralattjárójáról van szó, amely 1919-ben süllyedt el a Hamburg tartományhoz tartozó szigettől északra.
Az elkövetkezendő napokban az úszódaru kiemeli a mintegy 57 méter hosszú roncsot a tengerfenékről és Cuxhaven kikötőjébe viszi azt. Schröder szerint a kiemelést megelőzően különleges felszereléssel meg kell tisztítani a roncs környékét, hogy acélhuzalokat húzhassanak át a tengeralattjáró alatt, amelyek segítségével a felszínre hozhatják majd.
A roncsot néhány hete találták meg a német Szövetségi Hajózási és Hidrográfiai Hivatal (BSH) szakemberei egy rutinellenőrzés során. A hatóság rendszeresen végez felméréseket hajókkal esetleges tenger alatti akadályok után kutatva.
Schröder szerint a tengeralattjáró törzse még épnek tűnik, a kiemelést követően pedig le fogják bontani, bár eredetileg egy múzeumnak ajándékozták volna. Az illetékes hangsúlyozta, ez az első alkalom, hogy ilyesmit emelnek ki a tenger fenekéről.
Az U16 1911-ben készült Kielben. Az első világháború után, 1919-ben át kellett volna adni a győztes hatalmaknak Nagy-Britanniában, de útközben elsüllyedt. Schröder hangsúlyozta, hogy a főigazgatóság szerint az U16-on valószínűleg nem haltak meg emberek, a legénység még időben elhagyta a fedélzetet. „Ugyanakkor még senki nem kukkantott be oda” – tette hozzá.
hirado.hu
Nyitókép forrása: hirado.hu
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


