Hadilőszereket vesz a honvédség

Hadilőszereket vesz a honvédség

A Rheinmetall cégcsoporttal kötött megállapodás 2031-ig tart.

Hadilőszerek széles választékát szerzi be a Magyar Honvédség a Rheinmetall cégcsoporttól – jelentette be Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

A szerződés teljesítése 2023-ban kezdődik, 2031-ig tart, és kulcszerepet játszik benne a német hadiipari vállalat többségi tulajdonában lévő, Várpalotán létesülő lőszergyár.

Hírdetés

Az együttműködés részeként közepes kaliberű, harminc milliméteres lőszerek választéka érkezik a Rheinmetall zalaegerszegi üzemében 2023-tól előállítandó Lynx gyalogsági harcjárművek számára, 120 milliméteres lőszerek a Leopard 2 harckocsikhoz, valamint 155 milliméteres tüzérségi lövedékek, hajítótöltetek és gyújtók a PzH 2000 önjáró lövegekbe. A megrendelés részét képezik a 40 milliméteres Rosy és a 76 milliméteres Maske ködgránátvetők töltetei, valamint 12,7 és 7,62 milliméteres, kis kaliberű lőszerek is – ismertették.

Maróth Gáspár a szerződés aláírásakor azt mondta: „a beszerzési program lehetővé teszi, hogy a honvédség és a kibontakozó hazai védelmi ipar együttes erővel, hitelesen szavatolhassa Magyarország és a magyar emberek biztonságát és békéjét. Hosszú távon biztosítja a rendszeresítésre kerülő korszerű harcjárművek fegyverzetének ellátását”. Szem előtt tartja továbbá a védelmi iparfejlesztés, a hazai hadianyaggyártás újjáélesztésének szempontjait is – jegyezte meg.

Rövidesen a Rheinmetallal közösen létrehozandó várpalotai lőszergyár is bekapcsolódik a megrendelés teljesítésébe, a termékek túlnyomó részét ott gyártják majd – mondta a kormánybiztos, aki egyúttal kiemelte: „a megfelelő lőszerkészlet és honi lőszergyártó képesség az erős honvédelem alappillére”.

Armin Papperger, a Rheinmetall cégcsoport vezérigazgatója a beszerzést kommentálva nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Magyarország ismételten cégcsoportjukat bízta meg haderőfejlesztése egy újabb fontos részletével. „Örömünkre szolgál, hogy egy újabb területen működhetünk együtt magyar barátainkkal” – fogalmazott a német hadiipari vállalat vezérigazgatója.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »