Hadi helyzet Szíriában – A kurdok behívták a Szíriai Arab Hadsereget Manbedzs városba (videó)

Hadi helyzet Szíriában – A kurdok behívták a Szíriai Arab Hadsereget Manbedzs városba (videó)

December 28-án a szíriai kurd Népi Védelmi Bizottságok (YPG) kiadtak egy hivatalos nyilatkozatot, amely szerint meghívják a damaszkuszi kormányt, hogy vegye át azoknak a területeknek az ellenőrzését, amelyekről a YPG milíciái állítólag kivonulnak, különösen Manbedzs várost. A YPG vezetői hozzátették, hogy a döntést a török fenyegetés indokolja és a szervezet az ISIS terroristák elleni harcra fogja összpontosítani erőfeszítéseit.

A szíriai kormánycsapatok a jelentések szerint ugyanazon a napon elkezdték a bevonulást Mandbedzs városba.

Útban Manbedzs felé:

Eközben a Török Fegyveres Erők folytatták csapataik és haditechnikai eszközeik összevonását a szíriai határ közelében. Újabb beszámolók szerint a Török Hadsereg legalább 10 darab M60T harckocsit és számos páncélozott járművet telepített Kilis tartományba.

Hírdetés

December 27-én az Egyesült Arab Emirátusok (UAE) Külügyi és Nemzetközi Együttműködési Minisztériuma bejelentette az ország nagykövetségének újbóli megnyitását a szíriai fővárosban, Damaszkuszban. Abdul Hakim Al-Nuajmit nevezték ki az Emirátusok damaszkuszi nagykövetének.

Az Emirátusok szíriai nagykövetségének újranyitása egy másik fontos lépés a damaszkuszi kormány szélésebb erőfeszítései között, hogy helyreállítsa szerepét a térségben. A továbbiakban ez megerősíti a tényt, hogy az Egyesült Arab Emirátusok Aszad szíriai elnök kormányát Szíria legitim kormányának tekinti. Az Emirátusok az USA egyik kulcsfontosságú szövetségese, miközben az USA cselekedeteivel és nyilatkozataival folyamatosan megkérdőjelezi a szíriai kormány legitimitását.

Orosz vállalatok egy repülőtér építését tervezik Tartusz városában, valamint egy közös szíriai-orosz üzemet oltóanyagok előállítására, amelyet december 14-én a szíriai-orosz kormányközi bizottság 11. ülésén aláírt egyezmények alapján határoztak el. Más megjegyzendő kétoldalú projektek közé tartozik egy gumiabroncs gyár és egy új cementmű felépítése.

Orientalista.hu – Szíriai Arab HadseregForrás: SouthFront.org


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »