Hadi helyzet Szíriában

Hadi helyzet Szíriában

Szeptember 12-én a Török Nemzeti Hírszerző Szolgálat (MIT) bejelentette, hogy elrabolták és a szíriai Lattakia városából Törökországba csempészték Juszuf Nazikot, akit a 2013-ban Rejhanliban történt robbantásos merénylet elkövetésével gyanúsítanak. Az MIT szerint Nazik bevallotta, hogy szíriai nemzetbiztonsági szervek parancsára részt vett a 2013-as merényletben. Állítólag a merénylet előtt felderítette az incidens helyszínét és robbanóanyagot csempészett Szíriából Törökországba.

2013. május 13-án két gépjárműbe szerelt bomba robbant fel a törökországi Hataj tartományban lévő Rejhlani városban, ahol 53 ember meghalt. Ezután a török vezetés a Szíriai Nemzetbiztonsági Szolgálatot és egy török marxista szervezetet, az ún. “Acilcilert”vádolta meg az elkövetéssel, aminek a bázisát Szíriában gyanították.

Ekkor a szíriai tájékoztatási miniszter, Omran Al-Zubi gyakorlatilag a török hatóságokat jelölte meg a támadások felelőseként. “A török kormány tette lehetővé, hogy fegyverek, robbanóanyagok, járművek, militánsok és pénz áramoljon Szíria földjére a határon át.” Hozzátette, hogy Ankara “a nemzetközi terrorizmus központjává változtatta a határvidéket”.

Más magyarázatok szerint az incidensért az ISIS, a Dzsabhat Al-Nuszra (ma Hajat Tahrir Al-Sham) és más, az Al-Kaida terrorhálózathoz kapcsolódó csoportok felelősek.

Mindenesetre Nazik letartóztatása a török vezetés egy újabb vádakodási hulláma a damaszkuszi kormány ellen a 2013-as merénylettel kapcsolatban és része az Idleb tartományi hadművelet miatti szembenállásnak. Ankara azon törekvései, hogy Szíriát a terrorizmus állami támogatójának mutassa be azt a célt szolgálják, hogy a muszlim testvériségi Erdogan rezsim kerüljön fölénybe a szembenállásban és a török érdekeket érvényesítsék a megszállt szíriai földeken. Ezeknek az érdekeknek része, hogy Erdogan kormánya kimentse az Idleb tartományban működő iszlamista csoportokat és ezzel egy újabb török megszállás alatti zónát létesítsen a háború dúlta országban.

Hírdetés

Ugyanazon a napon a török támogatású “Szabad Szír Hadsereg” (FSA) nevet viselő iszlamista csoportok azz közölték a Reuters hírügynökséggel, hogy Törökország növelte a fegyverszállításokat, közötte nem irányított rakéták, átadását az Idleb tartományt és a közeli térségeket megszálló dzsihádista csoportoknak.

Szíriai kormánypárti források szerint a megszálló dzsihádista csoportok már felhasználták a leszállított rakéták egy részét és ezekkel lőtték a szíriai kormányerők ellenőrzése alatti területeket Lattakia tartomány északi részén, pontosan Szkubin, Al-Kandzsarah, Demszarkho és Ugarit településeket.

A Szíriai Arab Hadsereg és a Nemzetvédelmi Erők tovább támadták az ISIS terrorszervezet sejtjeit a Homsz és Deir Ezzor tartományok között húzódó sivatagban és biztosították Wadi Szalhub és Bir Hadzsah térségét. A hadsereg és a nemzetvédelmiek most azon dolgoznak, hogy biztosítsák a T-3 szivattyúállomásig vezető út teljes szakaszát. Szíriai kormánypárti források szerint ezután a Dubajat gázmező és Bir Nadzsi, Barabidzs, Szarajim és Najrijah helységek megtisztítására tudnak összpontosítani.

Közben a “Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) milíciái elfoglalták Al-Baghuz Faukani és Al-Kaszrah falvakat, valamint végeztek az ISIS terrorszervezet 41 fegyveresével a 48 óráig tartó műveletekben, ami az ISIS terroristák ellen irányult a Hadzsin körüli katlanban, az Eufrátesz-folyó keleti partján, jelentette be az SDF.

Az USA támogatta entitás jelenleg tovább nyomul előre a térségben azzal a céllal, hogy elfoglalja az ISIS terroszervezet erősségét az Eufrátesz ezen partján.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg, SouthFront


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »