Hadházy nemkívánatos személy az állami rádióban

Az LMP társelnöke úgy látja, hogy nyílt, szemérmetlen cenzúrát folytat vele szemben az állami Kossuth Rádió. Hadházy Ákost ugyanis minden jel szerint egyszerűen tiltólistára tették a közmédiában. Az ellenzéki párt társelnöke közölte, két hete kereste meg a pártot a rádió, hogy az alkotmánymódosításról kérdeznék az LMP frakcióvezetőjét. Schmuck Erzsébet azonban nem ért rá, és Szél Bernadett frakcióvezető-helyettesnek sem volt megfelelő az időpont.

Hírdetés

Habár ekkor felajánlották, hogy Hadházy – aki szintén frakcióvezető-helyettes – majd nyilatkozik, a rádió munkatársa jelezte, hogy inkább a Schmuck vagy Szél nyilatkozzon. Ezután az LMP írásban jelezte a Kossuth Rádiónak, hogy sem a frakcióvezető, sem a másik társelnöknek nem lesz alkalmas az időpont, de Hadházy továbbra is szabad. Erre az MTVA munkatársa azt közölte: „ebben az esetben viszont halasszuk el”, vagyis az állami rádió nem kér Hadházy Ákosból. Ráadásul, mindezt levélben írta meg a rádió szerkesztő-műsorvezetője, így írásos nyoma is van a letiltásnak.

Nem ez az első, amikor az állami média letiltotta Hadházyt a szereplésről. Amikor a politikus társelnöknek választották, akkor előbb meghívták szerepelni a képviselőt, majd „átszervezésre” hivatkozva visszamondták azt. Hadházy Ákos elmondta: „vannak ismét kitiltott személyek a Magyar Kormányszolgálati Rádióban”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »