Hadházy Ákos hazugságai

Hadházy Ákos hazugságai

Áki, ez azért kemény!

Hadházy Ákos a baloldal korrupcióellenes élharcosa, aki nemrég jelentette be, hogy választási győzelmük esetén úgynevezett korrupcióellenes miniszterré lépne elő a harmad-unokatestvére, Márki-Zay Péter vezette kormányban. Egész szép kis karrier egy olyan embernek, aki leleplező imidzsét az általa kreált valóságra építgeti évek óta. Csak az a kár, hogy az imidzset eléggé megkoptatta az a számtalan eset, amikor Hadházy nagy hangon korrupciót kiáltott, aztán mindig kiderült, hogy egyszerűen csak tájékozatlan volt vagy pedig tudatosan hazudott.

Bizony az igazság egy olyan információs csatornákkal átszőtt világban, amikor az emberekhez könnyen eljutnak a valós tények is, rendszeresen utoléri Hadházy képviselőt. Ezekben a történetekben pedig az a közös vonás, hogy miután mindig kiderül, hogy Hadházy valamiről újfent valótlanságot állított, soha, egyszer sem kér bocsánatot vagy ismeri be a „tévedését”. Hogy csak a múlt évét említsük: például amikor egy birtokról Had­házy a baloldali propaganda­sajtó segítségével azt próbálta meg elhitetni, hogy az Tiborcz Istvánhoz köthető. Ezt aztán maga a tényleges építtető, az OXO Properties Holding Kft. cáfolta meg, amely cég bizony nem másé, mint Oskó Péteré, az egykori Bajnai-kormány volt pénzügyminiszteréé.

Vagy amikor pár hónapja még a rendőröket is kihívták, miután engedély nélkül behatolt egy kocsordi üzembe, ahol azt próbálta bizonygatni, hogy az üzemben nem zajlik semmiféle termelés. A valóság itt is gyorsan szembejött vele, hiszen kiderült, hogy az üzemben folyamatos a termelés, és már több mint százezer darab orvosi eszközt gyártottak addigra, amiből csak a miskolci kórházba 45 ezret szállítottak.

Hírdetés

Persze érdemes megemlíteni, hogy van ám még egy közös vonás a Hadházy-féle ügyeknél: csak ott keres ugyanis korrupciót, ahol politikai értelemben nem az ő haverjai vannak. Ennek elég egyértelmű jelét adta 2020 októberében is, az ellenzék által elbukott szerencsi időközi választás alkalmával. Az eredmény ismeretében ugyanis első dühében megírta a közösségi médiában, hogy szerinte a baloldal jobbikos jelöltje, Bíró László még annál is sokkal korruptabb, mint ahogy azt a jobboldali sajtó állította, erről viszont a választás napjáig ő direkt nem beszélt nyilvánosan, mert nem akart ártani a jelöltjüknek.

Hadházy a múlt héten is „feltárt” egy nem létező ügyet, most éppen a jegybank elnökének fiát, Matolcsy Ádámot vette célba, először azt állítva, hogy egy olyan villában lakik, ahol nem is lakik, másnap pedig azt állította, hogy Dubajban van egy luxuslakása, ami nincs is. Még a baloldali sajtóban is megjelent, hogy Matolcsy Ádám rácáfolt mindkét állításra, így most megint adott a helyzet Hadházy számára, hogy elismerje, miszerint ismét nem volt eléggé körültekintő, mielőtt állított volna valamit. Azonban ne ringassuk magunkat hamis illúziókba: erre nyilván ezúttal sem fog sor kerülni.

Siklósi Barnabás- www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »