Hadat üzen

Hadat üzen

Ugyan mi várható egy olyan leharcolt politikustól, aki harsány antiszemitizmusát előbb idétlen cukiskodásra, majd markáns balra igazodásra, később vloggerkedésre, végül tévéjópofizásra váltja?

Egy röpke „színest” talán megérdemel Vona Gábor, aki a minap bejelentette: elindul a 2026-os választáson. A Második Reformkor vezetője a gyöngyösi választókörzetben egyéni képviselőjelöltként méreti meg magát. Újbóli hadba lépését ekképp indokolta: „Kormányt kell váltanunk, mondhatnám úgy is, hogy Orbán Viktornak mennie kell.” Azt is közölte, a következő napokban minden pártnak levelet ír, hogy folytassanak párbeszédet, és amiben csak lehet, működjenek együtt a választásig. Így talán – ezt már én teszem hozzá – pár napig róla fognak beszélni.

 

Szimpla röhej. Ugyan mi várható egy olyan leharcolt politikustól, aki harsány antiszemitizmusát előbb idétlen cukiskodásra, majd markáns balra igazodásra, később vloggerkedésre, végül tévéjópofizásra váltja? Tökéletesen fogalmazott 2018-ban az a székely öregember, aki az Erdélyben hercigeskedő Jobbik-elnök szemébe mondta: egy disznóólat sem bízna rá. Én sem.
Ez a hajó már a Spinoza-házban léket kapott.
Jómagam osztom Novák Elődnek, a Mi Hazánk Mozgalom alelnökének egy korábbi, ide illeszthető megjegyzését: 

Hírdetés

Vona Gábor nekünk már bemutatkozott, köszönjük. […] Az Iráni Forradalmi Gárda hazánkba hívásától kezdve a TV2 és az RTL Klub helyének sóval való behintéséig számos markánsnak szánt, de inkább komolytalan javaslata volt. A szórakoztatóiparban kéne inkább elhelyezkednie.

A mostani kommentelők sem lelkesednek a demenciás támogatókra spekuláló Vonáért: „Egyszerűen elfogyott a pénzed, és úgy döntöttél, megélhetési politikusnak állsz” – írja egyikük. Egy másik (sok lájkot kap) szűkszavúbb: „Parazita.”

Pilhál György – www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »