Hackerek vették át a hatalmat a kocsi felett – reagált a Fiat

Hackerek vették át a hatalmat a kocsi felett – reagált a Fiat

Két kiberbiztonsági szakértőnek sikerült átvennie az uralmat a Fiat Chrysler Automobiles cég Jeep Cherokee autója felett vezeték nélküli kapcsolattal – az 1,4 milliós eladott állomány visszahívását okozva ezzel a gyártónak.

Pénteken 1,4 millió Jeep Cherokee-t volt kénytelen visszahívni a Fiat Chrysler Automobiles (FCA), mivel sikerült feltörni az autók biztonsági szoftverét – írta a Wired.com. Azonban ez nem jelenti a járművek konkrét visszahívását: a tulajdonosok egy USB-n kapják meg a szoftverfrissítést, ami az FCA reményei szerint befoltozza a biztonsági rést.

Hírdetés

Az akciót végrehajtó két informatikus, a Twitter fejlesztője, aki korábban az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségnél, az NSA-nál dolgozott, valamint az IOActive kiberbiztonsági vállalat igazgatója, a Wired magazinban publikált videóban mutatta be módszerét a jármű irányításának az átvételére.

A szakemberek az FCA közleményére azzal védekeztek, hogy a közvélemény figyelmének felkeltésével igyekeznek előrelendíteni a járműbiztonság fejlődésének az ügyét. „Ugyanaz a célunk (mint az autógyáraknak): megvédeni a járművezetőket a kibertámadásoktól” – szögezte le Charlie Miller, aki korábban rendszerfeltörő eszközöket fejlesztett az NSA számára.

Az autógyártók is tisztában vannak a sebezhetőséggel, azonban az FCA közleménye szerint a két szakembernek egy évébe telt feltörni a Jeep rendszerét.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »