A párt szerint különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye szenvedte meg az ítéletidőt, ahol tömegek maradtak áram nélkül, és emberek ezreinek került veszélybe a megélhetése. A Jobbik elnöke, Adorján Béla közleményében hangsúlyozza: miközben a közszolgáltatók alkalmazottai emberfeletti munkát végeznek az áramszolgáltatás helyreállításán, a kormány csak néhány településre vezényelte ki a honvédséget, holott a hadsereg speciális eszközeire és képességeire nagy szükség lenne a károk elhárításában.
A párt szerint százával dőltek ki villanyoszlopok, és tömegesen szakadtak le vezetékek, így sok térségben még napokig-hetekig nem lesz megfelelő áramellátás. A szolgáltatás kimaradása miatt emberek veszítik el fagyasztott élelmiszerkészleteiket, romlik a vállalkozások működőképessége, nőnek az anyagi károk – különösen ott, ahol az érintettek biztosítás hiányában nem számíthatnak kártérítésre.
A szolgáltató havonta jelentős összeget számláz ki rendszerhasználati díj címén, most viszont, hogy a rendszer lényegében összeomlott, elvárható lenne, hogy kártalanítsa az ügyfeleit a szolgáltatás kimaradása miatt
– fogalmaz a pártelnök.
Adorján Béla kiemeli: a kormány nem hagyhatja magukra az embereket, ahogyan árvíz vagy más katasztrófa idején sem tette. A Jobbik azonnali, országos kárfelmérést és gyors kártalanítást sürget minden érintett – magánszemélyek, egyéni vállalkozók és mezőgazdasági őstermelők – számára. A közlemény külön hangsúlyozza, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében rengeteg ember él rendkívül szerény körülmények között, akik nem hanyagságból, hanem szociális helyzetük miatt nem tudtak biztosítást kötni.
Senkit sem kímélt a vihar, rengetegen vannak, akiknek az életük ment tönkre. Őket nem hagyhatjuk cserben.
– zárja sorait Adorján Béla.
A Jobbik szerint a valódi biztonsági fenyegetés most nem kívülről, hanem belülről, az országon belüli kríziszónákból érkezik, ahol a természeti csapások következményei gyors és hatékony kormányzati beavatkozást igényelnek.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »


