Haamincotfök

Kicsit el lett bagatellizálva ez a Kunhalmi szónoklat. És sejtem is az okát, hogy miért. Mert nem, vagy egyenesen félreértettük. Az ellenzéki képviselők ugyanis – az orbáni diktatúra miatt – már jó ideje csak rejtjelezve mondhatják el az igazat, nem csak a valódit. Ez az úgynevezett Hans Castorp formula. Na mármost! Épen ezért kifejlesztettek egy olyan tolvajnyelvet (khm), amit csak ők értenek. Sem a kormánypártiak, sem szimpatizánsaik, de még a saját rajongóik sem. Csak ők. Én pedig nem hagytam annyiban a dolgot! S mint valami kis sufnituning házi Enigma, utánajártam a rejtélyes szavak értelmének. Íme!

ELSŐ KÉRDÉS: MILYEN FOK?

Adódhat persze a legnyilvánvalóbb, hogy Kunhalmi Ágens Celsius fokról beszél. Ámde vajon melyikről? A pluszról, vagy a mínuszról? Mert azért nem mindegy, hogy -35 ℃, vagy +35 ℃. S ha igen, belső, vagy külső hőmérsékletről? Mert ha belsőről, akkor az ember például +35 ℃, de mindenképp +41 ℃ alatt működik üzembiztosan.

Ha azonban Kelvint értett alatta a képviselő asszony, máris bonyolultabb a történet, ugyanis a 35 K megközelítően -238℃. Az pedig nagyon kevés.

Adódhat még, hogy esetleg a kör ívének 1/360 részét értette alatta, ez pediglen a 35° tekintetében azt jelenti, hogy rejtett üzenete a 35° feletti tartományra, tehát a 325°-ra vonatkozik.

(Megadja ugyan azt az instrukciót, miszerint “a hőmérséklet”, viszont, mivel nem faszállítókról, hanem marhaszállítókról beszél, teljesen bizonyos, hogy a szállítójárművek rakterében az emelkedőn való felfelé haladáskor keletkező hőmérséklet-emelkedést is belekalkulálja a számításba.)

Mivel a kódolt üzenetben a ℃ túl egyszerű és nyilvánvaló lenne, marad a Kelvin ℃-ra átszámítva, valamint a körív együttese, tehát a  -238℃ és a 325°.

Köztudott, hogy az ellenzékiek egytől egyig finnugristák, ezért egyértelmű, hogy a kód megfejtésének kulcsa a finn ábécé betűiben rejlik. Mégpedig azok fonetikus alakjaiban, hiszen ha megfigyeljük, Kunhalmi is fonetikusan betűzve beszéli a magyar nyelvet.

Helyettesítsük most be a számokat a betűnevekkel! Aztán pedig adjuk össze a számokat!

-2 (bee) 3 (see) 8 (hoo) +3 (see) 2 (bee) 5 (ee) = (hoo)  7 (gee) 

Tehát:

Beeseehoo seebeeee, hoogee!

Azaz:

Hírdetés

Semmiképp se hódolunk be!

(Ez a finnugor mondat máskülönben 997-ben is felbukkan egy Koppány vezérnek tulajdonítható csehszlovák tarsolylemezen.)

***

MÁSODIK KÉRDÉS: MILYEN FÖK?

Nagy naivan azt hittük, hogy Kunhalmi képviselő személy (az asszony nekem túlságosan rasszista és kirekesztő) a FÖK-kel tévesztett. Pedig nem! Ez a jelzés egyértelműen a török indie zenét játszó FÖK együttesre vonatkoztatható, akik 2017. október 7-én, szombaton, 22:00-kor már magával Cem Kazımmal is felléptek Isztambulban, szóval nem akárkik!

És mi történt nemrég Isztambulban? Na, mi történt? A főpolgármester-választáson nyert az ellenzéki jelölt!

***

HARMADIK KÉRDÉS: MI A KETTŐ EGYÜTTES JELENTÉSE?

Ezek után játszi könnyedséggel megfejthetjük Kunhalmi Ágens kódolt üzenetét, mely valahogy így hangzik:

“HA NEM HÓDOLUNK BE, KARÁCSONY NYERNI FOG!”

Hát ilyen egyszerű.

***

Mi, oltári nagy marhák meg – harminchat fokos lázban égve – azt hittük, hogy félrebeszél…

Na, ennyit rólunk!

Folyamatosan két lépéssel előttünk, plusz legalább hárommal maguk előtt járnak, és mi még csak nem is sejtjük…

() VBT ()

The post Haamincotfök appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »