A hegyi beszédről tart adventi konferenciabeszédeket Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök a budapest-belvárosi Alkantarai Szent Péter-templomban (pesti ferences templom). A második elmélkedés december 6-án hangzott el.
„Jézus képmását keressük a Hegyi beszédben, abban a különleges erkölcsi összefoglalásban és sajátos kihívásban, amellyel Jézus a tanítványaihoz fordult. Ebben a beszédben feltárul valami Jézus személyének titkából” – kezdte beszédét a püspök. XVI. Benedek pápa azt írja A Názáreti Jézus című művében, hogy ebben a beszédben Jézus új Mózesként nyilvánul meg: Jézusban beteljesedik Mózes jövendölése. A Második Törvénykönyvben olvassuk, hogy az idők végén Isten majd olyan prófétát támaszt, amilyen Mózes is volt, akivel Isten színről színre beszélgetett (MTörv 18,5). Ez a jövendölés Jézusban teljesedett be.
„Vajon a hegyi beszédben vannak irodalmi jelei ennek a belső kapcsolatnak Mózes és Jézus között?” – tette fel a kérdést a szónok. A beszéd első nagy egységében Jézus újra meg újra ezzel a kifejezéssel él: „Hallottátok, hogy azt mondták… – Én pedig azt mondom nektek.” Ezek az antitézisek, szembeállítások, a régi törvényhez képest valami újat fogalmaznak meg. Például a ne ölj parancsa, a házasságtörés és a parázna gondolatok, a válás, az eskü kapcsán. Ezt a sorozatot végül, még mindig az 5. fejezetben, az ellenségszeretet parancsa fejezi be, amelynek végén Jézus a mennyei Atya tökéletességét adja mércéül (vö. Mt 5,43-48).
Mózes törvényének egyik legfontosabb kijelentése az, amellyel Izrael megvallja a mai napig Isten egyetlenségét. „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből!” (MTörv 6,4-5) Isten egyetlensége és a körülötte sorakozó konkrét intések sokasága az ószövetségi törvény egyik olyan jellegzetessége, amely Jézus szavaiban is visszatér. Erre utal a hallani ige ismétlődése, mely arra utal, hogy a hívő nép felfogta Isten szavát, és megvallotta Isten egyetlenségét. A Törvény szíve Isten egyetlensége, ám magához a törvényhez tartozik, hogy ezt az alapelvet a konkrét helyzetekre kell alkalmazni. Az Úr azonban nem hivatkozik a törvényre, pusztán saját tekintélyével szólal meg.
Amikor Jézus a törvényt konkrét élethelyzetekre vonatkoztatva bővíti és alkalmazza, mintegy a zsidó törvényértelmezést folytatja, annak sajátos lehetőségével él. Ez azért fontos, hogy egyfelől ne keressünk a hegyi beszéd intéseiben tételes törvényt, másfelől viszont ne érvénytelenítsük könnyedén az Újszövetség mondatait.
Az antitézisek olyan logikát követnek, amely a törvény szívétől a konkrét tettekhez vezet. A hegyi beszéd intéseiben az az Isten szólal meg, aki már az Ószövetségben felkészítette az embert, hogy konkrét döntéseiben szellemi, értelmes lénye, felelős belátása szerint cselekedjen. A konkrét intések megnyitják az embert, gondolkodásra ösztönzik, döntést várnak tőle.
Azt is érdemes megfigyelnünk, hogy Jézus mondatai milyen nagy hangsúlyt fektetnek a szívre, az emberi lény középpontjára. Ami a bensőnkben megfogan, az könnyen valósággá válik, ha mi melléállunk, ha felerősítjük, ha tettekkel szokássá növeljük. Itt is ki kell mondani, hogy objektív értelemben nagy különbség van egy rossz gondolat, egy sértő szó és a fizikai ütlegelés vagy tényleges házasságtörés között. Jézus erkölcsisége nem csak az érzésekre és szándékokra figyel. Az Úr mondásainak logikája mintha arra tartana, hogy a világ bűnös, fájdalmas, káosszal fenyegető mivoltának kezelését a szív gyógyításával kezdjük.
Ezt követően Martos Levente Balázs püspök a „szemet szemért, fogat fogért” (vö. Mt 5,38-42) értelmezéséről beszélt. Ez a „parancs” eredetileg az önkényeskedésnek kívánt véget vetni, vagyis a mértéktelen büntetéseket akarta kiküszöbölni. A köpeny átengedésével kapcsolatban (Mt 5,40) az az ószövetségi szöveghely juthat eszünkbe, amely az ellenféllel való helyes bánásmód részeként azt kéri, ha nappal el is vették tőle a köpenyt, éjszakára adják vissza neki. A mérföldnyire való kényszerítés (Mt 5,41) a rómaiak joga volt.
– emelte ki a püspök. Másfelől szavaival és igényével messze meghaladta az elvárható mértéket, s így nyilván túlmutatott a konkrét időszakon és kultúrán.
Vajon milyen lenne az a világ, amelyben semmiféle jogilag elrendelt büntetés vagy ellenállás nem létezik? Jézus egyfelől csendesen szenvedett, mint szelíd bárány, másfelől, amikor méltatlanul megütötték, maga is visszakérdezett: „Miért ütsz engem? Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be!” (Jn 18,23) A hegyi beszéd intései ugyanakkor megnyitják a közös gondolkodás terét, megfogalmaznak olyan értékeket és irányokat, amelyek abszolút értékűek, de a mindennapokban mind az egyén, mind a társadalom szempontjából új és új konkrét formát kell ölteniük.
– fogalmazta meg továbbgondolásra szánt kérdéseit a püspök.
„Hadd mondjam el nektek, kedves testvérek, hogy a mai estére készülve a kényszer szót ízlelgettem: Ha valaki kényszerít téged egy mérföldre, menj vele kétannyira!” Jézus korában a fizikai kényszerítés, a katonák erőszakossága rettegett valóság volt. A kényszerítés példájaként egyesek Cirenei Simonra is hivatkoznak. Milyen megdöbbentő, hogy a kényszernek engedve lesz Jézus társa a kereszt hordozásában!
A valódi kényszer, ami a szövegben megjelenik, nem Jézusból árad, hanem a korból, amelyben élt. Az ő szavai inkább megnyitották a szabadság terét azoknak, akik úgy érezték, vagy ellenállnak, és belebuknak, vagy behódolnak. Különös, hogy a Mester szavai éppenséggel a szabadság terét nyitják meg a híveinek.
„Az a benyomásom, hogy Jézus szavait is kétszer olyan messzire kell magunkkal vinni, mint először gondoltuk. Jobban meg kell fontolni, milyen helyzetben is vagyok, mire hív most, mi az, amit csak saját elképzelésem szerint vár tőlem, s még inkább hogyan nyit meg jobban önmaga és mások felé ez a különös, bátor, megdöbbentő törvényadó.” – fejezte be a beszédét Martos Levente Balázs, esztergom-budapesti segédpüspök.
Fotó: Lambert Attila
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
