Mintegy véletlenül érkeznek a színészek a játéktérbe, ahol előbb a színpadot fedezik fel, majd a nézőket is, aztán eldöntik, hogy játszanak nekik valamit, „mi szem-szájnak ingere, s léleknek fűszere”, egy olyan mesét, melyben szerelem, szabadítás és sárkányölő hős is lesz. Így kezdődik a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház legújabb előadása, melynek címe Ha Szent György lehetnék…
Mindenekelőtt a sárkányt mutatnák be, de csak egy tojást találnak. Ez azonban nem akármilyen tojás, hanem sárkánytojás, melynek csupán melegre van szüksége ahhoz, hogy kikeljen belőle a bestia. Mi sem egyszerűbb: rálehelnek, míg repedezni kezd, kikel, tágul az orra lika. Aztán egyre nagyobbá válik, néhány perc múlva már olyan félelmetes, hogy nemcsak a szereplők, hanem a bátortalanabb nézők is megrémülnek tőle. Annál is inkább, hogy bizony elszabadul. Vigyázz, sárkány! – hangzik a figyelmeztetés, és egyre sejtelmesebb zene kíséri az eseményeket, aztán dalra fakadnak a színészek: „Megjött a sárkány úr Őförtelmessége.”
Mint tudjuk, minden olyan történetben, ahol sárkányok vannak, léteznie kell királylánynak is, annak öltöztetik tehát az egyik szereplőt, így tovább bonyolódhat a történet. A bestia rettegésben tartja a település lakóit, nincs annyi bárány, tyúk és tojás, amennyi elegendő lenne neki, ezenkívül pedig egy szűz lányt is követel minden évben. Nem lesz ez így jó, meg kellene születnie végre a vitéznek, az égi harcosnak, a „hivatásos segítőnek”. Az újszülöttet az égiek hírnöke is köszönti, kardot is ajándékoz neki, a sárkány pedig egyre ingerültebb, dühösebb, félelmetesebb… Vajon sikerül-e Györgynek időben legyőznie a gonoszt és megmentenie Gyöngyvirág királykisasszonyt? „Hinned kell benne” – éneklik a szereplők.
Vajda Zsuzsanna rendező koncepciójában mintegy véletlenül születik meg a mese a nézők előtt, miközben a színészek időnként báboznak, máskor a játszók maguk a szereplők, de az is előfordul, hogy bábok és emberek együtt bonyolítják a cselekmény fonalát. Gyermekded naivság, időnként óriásira felpumpált jelenetek, melyek elsősorban a gyermekeket célozzák, de olykor a felnőtteknek is szólnak. A bemutatón ugyanis több a felnőtt, mint a gyerek. Időnként kissé idézőjelbe teszik a szerepeiket, rájátszanak arra, hogy nem egészen komolyan vehető, amit mutatnak, valami olyasfajta attitűd érződik a játékból, hogy „ezek gyerekes dolgok, mi pedig felnőttek vagyunk”. Ami kétségtelenül igaz, mégis olyan, mint amikor fából készít vaskarikát az ember. Látszólag olyan, mintha vasból volna, de vajon kibírná-e a valódi terhelést? Úgy tesznek, mintha átéléssel játszanának, de valójában csak komédiáznak, hisz – amint az elején elmondták – ez nem a saját történetük, csupán egy mese, amit eljátszanak nekünk. Tehát le van igazolva minden szándékos vagy nem szándékos ügyetlenkedés. Az a baki is tökéletesen beleillik a koncepcióba, hogy a legpörgősebb jelenetnél, György és a sárkány csatájánál elromlik a kis színpad függönye, így valószínűleg nem sikerül mindent úgy időzíteni, ahogy szeretnék. Ez a bemutató egyik legizgalmasabb része, nemcsak a párbaj miatt, hanem azért is, mert a néző érzi, hogy gond van, és drukkol, hogy sikerüljön áthidalni ezt a kis műszaki hibát. A színészek nagyszerűen kivágják magukat, és ezzel a mese valósággá válik: ez tényleg egy talált játéktér, melyben ők nincsenek otthon, ahol „csak” így sikerül eljátszani Szent György történetét.
A zeneszerző Pilári Áron külön figyelmet érdemel. A rendező Vajda Zsuzsanna, és a díszlet-, maszk-, báb- és kelléktervező Pilári Gábor mellett (akiket lapunkban már bemutattunk) ő is a pécsi MárkusZínház társulatának tagja. Sejtelmes, nyugtalanító, fellángoló, kitörő és kellemesen andalító érzéseket hordoz a zene, egészen meghatározza az előadás hangulatát. Vonósok, ütősök, billentyűsök, fúvósok egyaránt kitűnnek belőle, miközben egyik dallamból születik a másik, és időnként a szereplők is dalra fakadnak. Különféle irányba mutató, mégis egységes zenei építmény, igazi profi munka.
Vajon mit jelenthet ma számunkra ez a történet? Hogyan lehetnénk mi is hősök? Milyen feladatok várnának ránk ma Szent Györgyként? Amint a mese végén elhangzik, a legendák ott érnek véget, ahol az élet kezdődik. Az előadáson lévő idősebb nézők jóízűen nevetgéltek elejétől a végéig, pedig „a sárkányok ma is körülöttünk ólálkodnak, félelmeinktől elhíznak, és ha hagyjuk, zsarnokoskodnak felettünk…” Aki nem veszi komolyan a figyelmeztetést, magára vessen.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
