Ha sokat közlekedik autópályán, mostantól már fizethet

Ha sokat közlekedik autópályán, mostantól már fizethet

Már kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) megújult honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél.

A jövő évre érvényes vignetták január elsejétől lesznek használhatók – hívta fel a figyelmet a NÚSZ Zrt. csütörtökön.

Az éves országos és megyei autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség minden évben. A többletszolgáltatás célja, hogy a közlekedők időben, az értékesítőhelyeken januárban jellemző sorban állást elkerülve vehessék meg e-matricájukat. Továbbá úthasználati jogosultságot nemcsak saját részre, hanem más járművére is lehet venni, így egy országos vagy megyei vignetta akár hasznos ajándék is lehet a közelgő ünnepekre – írta közleményében a társaság.

Hozzátették, az elővásárlás keretében megváltott éves e-matricák 13 hónapon át használhatók Magyarország több mint 1600 kilométer hosszú díjköteles gyorsforgalmi úthálózatán: az érvényességi idejük 2023. január 1-én 0 órakor kezdődik és 2024. január 31-én éjfélig tart.

A NÚSZ Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,

Hírdetés

onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

e-matrica vásárlásakor minden esetben még a fizetés előtt ellenőrizzék a vevők az általuk megadott adatokat, így például a rendszámot, a felségjelzést, a díjkategóriát és megyei matrica vásárlásánál a megyét.

A 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák elővásárlásához a NÚSZ Zrt. a megújult hivatalos honlapját, a nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, amelyen regisztráció nélkül is lehet vásárolni, valamint akadálymentesített és használható nemcsak számítógépen, hanem mobiltelefonon, táblagépen is.

Rámutattak, hogy a társaság hivatalos oldala, a nemzetiutdij.hu az egyetlen olyan online felület, ahol nincs a vignetta árán felül további költsége a vásárlónak, így az e-matrica annyiba kerül, mintha azt benzinkúton vásárolná meg, viszont nem kell megőriznie két évig az ellenőrző szelvényt.

Arra is kitértek, hogy az éves érvényességű autópálya-matricákat egyre több járműre veszik meg a közlekedők az érvényességi idő kezdete előtt, az elővásárlás keretében. Míg 2018 decemberében csaknem 120 ezer, 2019 és 2020 utolsó hónapjában mintegy 143 ezer, 2021 decemberében pedig 162 ezer darab éves e-matrica talált gazdára. Az elővásárlási időszakban elkelt vignettáknak általában nagyjából 40 százaléka országos és 60 százaléka megyei érvényességű.

A 2022-re váltott éves országos és megyei matricák 2023. január 31-ig biztosítanak úthasználati jogosultságot a magyarországi díjköteles gyorsforgalmi utakon – olvasható a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményében.

Nyitókép: filmfoto/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »