Ha Novák Katalin szavait komolyan vesszük, akkor a NER Magyarországa gyengécske

Magyarország nemcsak a saját, de az Európai Unió határait is védi – mondta pénteken Novák Katalin köztársasági elnök a Sky News Australia televízió műsorvezetőjének, Rita Panahinak nyilatkozva.

"Nagyon erős nyomás nehezedik déli határainkra, tulajdonképpen az Európai Unió és a schengeni övezet külső határát védjük" – húzta alá a köztársasági elnök, aki a nap folyamán Sydney-ben tett látogatást.

Kifejezte egyben azon meggyőződését, hogy erős határok erős országot jelentenek. "Egy ország annyira erős, amennyire meg tudja védeni a területét és határait" – tette hozzá. (És ez alapján az orbáni Magyarország gyenge és gyáva, de legalább az embercsempészeket elengedi… – a szerk.)

"Minden egyes ország maga kell, hogy eldöntse, kit enged be, és kit nem" – mondta. (A "nemzeti" kormányunk például bárkit, most éppen a kenyaiakat – a szerk.)

A migráció és a demográfiai kihívások kapcsán Novák Katalin kijelentette, hogy Magyarország a bevándorlás helyett a családok támogatására és gyermekvállalásra helyezi a hangsúlyt. Beszélt arról is, hogy Magyarországon központi értéket képvisel a család, illetve miként igyekeznek enyhíteni a család- és gyermekvállalási támogatások rendszerével a fiatal párok, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők anyagi terhein. Mint mondta, a magyar kormány a bruttó hazai termék több mint hat százalékát fordítja családok támogatására (ebbe persze minden létező formát a beleértenek, a KSH által családtámogatásként kezelt klasszikus formák GDP-arányosan folyamatosan csökkennek, az infláció pedig a többinek sem tesz jót, a lakhatás költségei elszálltak, a kalákát büntetik – a szerk.), ami világszerte a legmagasabb arány, és amelyre Magyarország befektetésként tekint. De nemcsak anyagi támogatásról van szó, hanem családbarát környezet megteremtése a cél (lásd tanárhiánnyal küzdő iskolák, időkorlátos szülészetek stb. – a szerk.). A köztársasági elnök hangsúlyozta: "a gyermekvállalás nem járhat anyagi hátránnyal."

Novák Katalin a családpolitikai eredményeiről szólva elmondta, hogy az utóbbi tíz évben megkétszereződött a házasságkötések száma, a termékenységi ráta 25 százalékkal emelkedett (ezt a bázisnak tekintett válság ideji szint is segít felhúzni, a népesség szinten tartásához szükséges 2,1-es szint pedig elérhetetlennek tűnik, különösen úgy, hogy legutóbb újra hátra ment ez is, nem előre – a szerk.).

A köztársasági elnök kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország talán éppen a családbarát irányultsággal tudna egyfajta például szolgálni Ausztráliának.

Hírdetés

Novák Katalin az ukrajnai háborúról is szót ejtett. "Közvetlenül érint minket az ukrajnai háború azzal, hogy a szomszédságunkban zajlik, valamint azzal, hogy magyar kisebbség él Ukrajnában" – fogalmazott.

"A háború napi szintű tragédiát jelent mindkét oldalon az elvesztett életekkel" – mondta.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy Magyaroroszág minden tőle telhetőt megtesz, hogy tárgyalásos úton a lehető leghamarabb elérjék a békét.

Kijelentette, hogy Magyarország elítéli Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben, és humanitárius segítséget nyújt a szomszédos országból menekülő embereknek.

Novák Katalin aggodalmát fejezete ki az izraeli történések kapcsán, egyben támogatásáról biztosította Izraelt.

Novák Katalin az amerikai elnökválasztási folyamattal, illetve az amerikai-magyar viszonnyal kapcsolatos kérdésre azzal felelt, hogy Magyarország mint szuverén ország számára az a legfontosabb, hogy senki se avatkozzon be a belügyeibe.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »