Ha nincs hiba, nincs merénylet

Ha nincs hiba, nincs merénylet

A Trump elleni merénylet kapcsán Hajós István biztonsági szakértő részletes elemzést nyújtott az eseményekről és a biztonsági intézkedések hatékonyságáról.

„Egyértelműen kijelenthető, hogy a külső biztosítók hibáztak, hiszen nem észlelték időben a tetőn lévő merénylőt, pedig többen is figyelmeztették őket” – reagált a történtekre a Bastion Group ügyvezetője.

„Nagy kérdés, hogy a mesterlövészek miért nem észlelték a fenyegetést, amikor az ő fő feladatuk, hogy pásztázzák a környező épületeket. De ezután majdnem jól működött a gépezet, csak a szerencsének köszönhető, hogy életben maradt az elnökjelölt, de ne felejtsük el, így is egy áldozatot követelt a merénylet. A merénylő szemben helyezkedett el, egy személyvédelemben jártas kollégám véleménye szerint itt eleve saját mesterlövésznek kellett volna elhelyezkednie” – vélekedett a biztonságtechnikai szakértő.

A Trump elleni merénylet kapcsán Hajós István részletesen kifejtette az események lefolyását és a biztonsági intézkedések hatékonyságát.

„Amikor az elkövető tüzet nyitott, a testőrök azonnal észlelték a veszélyt, és gyorsan körbevették Trumpot. Az ilyen helyzetekre alaposan kiképzett személyzet azonnal reagált, megakadályozva ezzel a további sérüléseket” – mondta Hajós.

Hozzátette, hogy a Trump védelmét ellátó csapat rendkívüli gyorsasággal biztosította az elnökjelölt biztonságos kimenekítését a helyszínről, ami jelentős mértékben csökkentette a kockázatot. Azt kiemelném, hogy Trump kétszer is megállította a kimenekítést, amely lassította annak dinamikáját. A kocsiba arról az oldalról tették be Trumpot, amely oldalról a támadás is érkezett, célszerűbb és biztonságosabb lett volna a másik oldalról beszállni a gépjárműbe.

Hírdetés

„Az elkövető egy közeli háztetőről nyitott tüzet, ami pont szemben volt a színpaddal, ott saját mesterlövésznek kellett volna lennie” – magyarázta Hajós. Rámutatott, hogy bár több néző is jelezte a hatóságoknak a tetőn lévő fegyveres jelenlétét, a külső biztosításban résztvevők nem tudtak időben reagálni ezekre a jelzésekre.

Ebben az esetben több perc telt el a jelzés és a merénylet között.

„A lövések után másodpercekkel a mesterlövészek már likvidálták az elkövetőt, ami azt mutatja, hogy a válaszintézkedések rendkívül hatékonyak voltak” – emelte ki Hajós. Az ilyen gyors beavatkozás nélkül sokkal súlyosabb következményekkel kellett volna szembenézni.

Hajós szerint az eset rávilágít a nagyobb nyilvános események biztosításának kihívásaira és az elővigyázatosság fontosságára.

„A jövőbeni rendezvények esetében fontos lesz az észlelési rendszerek és a válaszintézkedések továbbfejlesztése, hogy a hasonló fenyegetéseket még gyorsabban lehessen észlelni és kezelni. Gondoljunk csak a Fico vagy a jelenlegi Trump elleni merényletekre, valami rossz elindult a világban, egymás után támadják meg az állami vezetőket vagy jelölteket és sajnos ez egy láncreakciót is elindíthat a merénylők világában, sőt, pszichológiai szempontból még egyfajta versenyhelyzetet is teremthet, ami még veszélyesebbé teheti ezeket a helyzeteket”  – zárta nyilatkozatát Hajós István.

(Bastion Group/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »