A múlt héten 15 polgármestert és 4 országgyűlési képviselőt hívtam meg azzal a céllal, hogy szakmai alapon át tudjuk beszélni a vasmű jelenét és jövőjét
– idézte fel csütörtöki sajtótájékoztatóján Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere, aki a legrosszabb forgatókönyvre figyelmeztetett a Dunaferr helyzete kapcsán a város szerdán megtartott válságtanácskozásán.
A helyzet úgy áll, hogy a Népszava szerint már hétfőn
végképp leáll a Dunai Vasmű kohója, ha nem érkezik kormányzati segítség.
Ugyanis a dunaújvárosi cég egyik kohója augusztusban, a másik pedig novemberben leállt, viszont 3-4 hónap után már nem indíthatók újra ezek az ipari létesítmények. Emellett szintén leállására készül a vasmű kokszolója is.
Ha ez megtörténik, akkor a 2020 ősze óta csődközeli állapotban lévő vasmű hideg- és a meleghengerműve alapanyag nélkül marad, s a Dunaferr felszámolása elkerülhetetlenné válik, mivel a részvénytársaság adóssága több tízmilliárd forintra rúg. Ráadásul az orosz többségi és ukrán kisebbségi tulajdonosi kézben tartott vállalat részvényesei évek óta elmérgesedett viszonyban állnak egymással, amit még tovább rontott az orosz-ukrán háború.
A Dunaferr több mint 4 ezer embert foglalkoztat, leányvállalatainál pedig további 1500 ember dolgozik. Ezenfelül Magyarország legnagyobb kohóipari komplexumától több tízezer olyan munkahely is függ, melyek több tucatnyi beszállítóhoz és más vállalkozásokhoz tartoznak Dunaújvárosban és környékén.
Pintér Tamás meghívta Font Sándor, Mészáros Lajos, Süli János és Varga Gábor kormánypárti parlamenti képviselőket, mivel az ő választókerületük sorsát érzékenyen érintheti a vasmű potenciális bezárása. Közülük senki sem jelent meg, a környék meginvitált polgármesterei közül pedig csak kilencen. A megbeszélésre eljött viszont Jevgenyij Tankilevics, a vasmű orosz irányítója, aki elmondta, hogy cége kormánysegítséget vár.
A városvezető arra is kitért, az egyik legköltséghatékonyabb, „nulla forintos” megoldás lenne, ha tisztáznák a vállalat tulajdonosi szerkezetét, visszaszerezve a befektetők bizalmát, és így helyreállítva az alapanyagok beszállítását a vasműbe. Pintér szerint nincs még minden veszve, de csak egy kormányzati szereplő tudna ebben érdemi segítséget adni – ez körülbelül 10-15 milliárdot jelentene, amit az elmúlt években elvont önkormányzati pénzből is lehetne fedezni:
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »