Mit jelent gyermeknek lenni? Mi a születésünk igazi értelme az időben és az örökkévalóságban? Hogyan változna meg a világ, ha a modern ember felhagyna azzal, hogy önmagát Isten szeretett gyermekének státuszától megfosztva határozza meg? Többek között ezekre a húsbavágó kérdésekre keresték a választ a június 29. és július 4. között a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán megtartott nyári egyetemen.
Az „Unless you become like a Child” – Theology, Metaphysics, Psychology, Art címet viselő szimpózium nem véletlenül idézte Máté evangéliumának jól ismert gondolatát, a világ hét országából érkező teológusok, filozófusok, pszichológusok és művészek Jézus példáját követve a gyermeket, a gyermekséget állították a diskurzus középpontjába. A találkozó résztvevői az emberi lét ezen alapvető misztériumát járták körbe a teológia, metafizika, filozófiai antropológia és a művészetek rendkívül gazdag szempontrendszerén keresztül.
A rendezvény főszervezője Szalay Mátyás, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Keresztény Bölcseleti Tanszékének vezetője volt, aki köszöntőjében a modern kor egyik legnagyobb ellentmondására mutatott rá: bár a mai világ a pszichoszociális fejlődés döntő szakaszaként előszeretettel azonosítja a gyermekkort, a modern filozófia alapjai mégis elutasítóak vele szemben, hiszen a gyermekséget csupán a heteronóm (külső) függőség és a fejletlen racionalitás kategóriájaként kezeli. Szembesülve a modern gondolkodás ezen zsákutcáival (apóriáival), Ferdinand Ulrich (1931–2020) német katolikus filozófus egy egészen új megközelítést javasolt: az emberi létezést nem elszigetelt szubjektumként vagy „Daseinként” (itt-létként) kell megértenünk, hanem sokkal inkább egy mély kapcsolati keretben, olyan gyermekként, akinek az élete Isten és a szülők szeretetének tiszta ajándéka.
A háromnapos nemzetközi kurzuson négy ország különböző bölcseleti hagyományt képviselő oktatója mutatta be, mennyire alapvető jelentőségű Hans-Urs von Balthasar, Ferdinand Ulrich és Gustav Siewerth kezdeményzése.
A nyári egyetem oktatói a gyermekké válás szemszögéből vizsgálták a filozófiai antropológia teológiai alapjait az egyházatyáktól a középkoron át a modernitást és az említett új paradigmát képviselő szerzők művein keresztül.
Eduard Fiedler, az olomouci egyetem kutatója és a szentháromságos ontológiák kidolgozására vállalkozó nemzetközi kutatócsoport egyik nagyformátumú fiatal gondolkodója a közelmúltban A Szentháromság gyermekei (Kinder der Trinität) címmel az Albert Verlag gondozásában megjelent kötetének néhány fejezetét mutatta be. Szent Ágoston Szentháromságról írott könyvének bevezető képét (a gyermek és a tenger), valamint személyes élményeit (egyik gyermekének életveszélyes paralízise) elemezve vázolta fel a pedagógia és a gyermekség keresztény metafizikai megalapozásának alapelemeit. Ezt követően a magyar kultúra számára is meghatározó Jan Comenius gondolatinak szentháromságos alapjait feltárva világított rá arra, hogyan alakult át ez a gondolkodásmód Descartes, Locke, vagy éppen Kant hatására, és mennyiben jelent Ulrich elképzelése metafizikai újdonságot.
Andrzej Tarchała, a krakkói Pápai Katolikus Egyetem oktatója és kutatója a gyermekség gondos fenomenológiai elemzésére vállalkozott Husserl és Merleau-Ponty segítségével. Előadásának további részében a teológia, metafizika és tudomány egysége, együttműködése mellett érvelt, amikor a gyermekségnek a világhírű chilei Francisco Valera és társai által inspirált olyan neurofenomeneológiai vizsgálatátának eredményeit mutatta be, amelyek a tudat, a valóságszemlélet és az interszubjektivitás kialakulására fokuszáltak.
A kanadai Chauser-kutató, Norm Klassen az anglikán egyház kiemelkedő kortárs gondolkodójának, Rowan Williamsnek a gyermekséget közzépontba állító kultúrfogalmán keresztül ismertette, mi történt a gyermekség fogalmával, hol tartunk ma, és hogyan találhatunk vissza a kereszténységünk lényegét kibontakoztató gyermeki szemléletmódhoz. Klassen egy, a britt irodalom által kínált utat mutatott meg, amikor Lord Alfred Tennyson Artúr királyról szóló versén és C. S. Lewis Narniáján keresztül mutatta meg, hogyan segíthet az irodalom visszanyerni a gyermekség kultúráját. Kiemelte, hogy a kereszténység éppúgy távolságot tart gyermekség kanti, marxi, freudi kritikájától, ahogyan a gyermekség romantikus idealizációjára is veszélyként tekint.
Francesco de Nigris a madridi Francesco Vitoria egyetem kutatóprofesszora a spanyol szellemi élet egyik kiemelkedő alakja, akinek egyéni hangvétele közel hozta hozzánk a spanyol mesterek, Julian Marías és Ortega de Gasset világát, melyben a gyermekké válás a legfelnöttebb feladat. De Nirgis professzor Kierkegaard, Gabriel Marcel és Blondel művein keresztül, s mintegy az ő bőrükbe bújva mutatta meg, hogy ez a feladat aligha csupán jámborság kérdése: ismeretelméleti és metafizikai jelleggel is bír.
A bemelegítő három napos mélybe ereszkedést kétnapos, egyre fokozódó hangulatú nemzetközi konferenciával zárták, amelybe minden külföldi diák is aktívan bekapcsolódott.
Jacobo Negueruela Avallá spanyol professzor a gyermekség bibliai megalapozására vállalkozott, kiemelve Lisieux-i Kis Teréz útjának máig ható általakító erejét. Kollégája, Feliciana Merino Escalera Edith Stein szakavatott interpretátora azt mutatta meg, hogyan válhat az anyaság az istengyermekséghez vezető átalakító tapasztalattá. Mariéle Wulf svájci morálteológus gazdag előadást tartott a gyermekség és sérülékenység összefüggéséről. Gondolatait árnyalta Boris Wandruszka, pszichiáter és filozófus online előadása a szüléskor elszenvedett traumákról.
A transzdiszciplinaritás jó példáját illusztrálta a hazai valláspszichológia kitűnősége, Endrédy Balázs (EKKE), aki érdekfeszítő előadásában a gyermeki hit pszichológájáról James Fowler elméletének kritikai továbbfejlesztése mellett érvelt, valamint kutatócsoportja eredményeit elemezte.
Kovács Gusztáv bioetikus, a Pécsi Tudományegyetem (PTE AOK) és a PPHF professzora előadásában a modern humánreprodukciós technológiák mögött meghúzódó emberképet állította a középpontba, plasztikusan megjelenítve, milyen gyümölcsöző és inspiráló lehet a teológia és a szaktudományok közötti párbeszéd.
Az előadás rávilágított arra, hogy a semmivel sem helyettesíthető és semmihez sem hasonlítható szülő-gyermek viszony filozófiai elemzése korunkban égetően fontossá vált. Olyan rohamosan átalakuló világban élünk ugyanis, amelynek technológiai és társadalmi változásai mindenekelőtt éppen ezt az egzisztenciálisan alapvető kapcsolatformát érintik és alakítják át.
Az átalakulást nagyobb perspektívába helyezte Javier Villaverde Moreno, aki a középkori gyermekségfelfogás eredeti olvasatával állt elő, mely több ponton is éles kritikát fogalmazott meg a témára összpontosító ismert szakirodalommal szemben, rámutatva, hogy azok a teológiai megközelítéssel és emberképpel eleve szemben álló gyermekségfogalommmal operálnak.
Matthias Vollet német kutató néhány éve épp egy ilyen nyári egyetem révén ismerkedett meg Elisa Andrea Toro Muñoz kolumbiai doktorandusszal, aki Cusanus játékfogalmát és istengyermekségről vallott nézeteit kutatta. Most e két téma összefüggéséről tartottak előadást, melynek során a hallgatók kipróbálhatták Cusanus nagyszerű „ludus globiját” is.
Miguel Escobar Torres, a madridi Rey Juan Carlos oktatója Dickens ismert karácsonyi történetének krisztológiai összefüggéseit vázolta fel a többi előadóval összhangban a Megtestesülés misztériumát állítva a középpontba.
Endika Martinez Gutierrez előadása von Balthasar teológiájára összepontosítva azt kutatta, hogyan illeszkedik a Krisztusban gyermekké válás gondolata teológiájának és különösen esztétikákájának keretösszefüggésébe.
Ezt a fonalat vette fel Jakab Krisztina, teológus, költő, Ferdinand Ulrich szövegeinek fordítója arra a kérdésre keresve választ, hogy az imádság, amely gyermeki lelkületet magunkra véltelért jelenti, mennyiben tesz bennünket kiszolgáltatottá.
Mazgon Gábor atya Ulrich tanítvényaként tekint magára: a nagy német gondolkodó halála előtt személyesen is megvitatták a metafizika, adomány, ima és gyermekség összefüggéseit. Személyes hangvételű, német nyelven előadott meditációjában a papi hivatás és lelkivezetés tapasztalata felől nézve a gyermekség metafizikai fogalmának új összefüggéseit tárta fel.
A konferencia záróelőadásának megtartására a freiburgi egyetem professzorát, Markus Enderset kérték fel, aki Gustav Siewerth korszakos nagy művének, A gyermekség metafizikájának (Metaphysik der Kindheit) bemutatására és kritikai továbbgondolására vállalkozott.
A rendezvény szakmai szervezésében Gaspari Dóra és Simon Nóra vezetésével oroszlánrészt vállaltak a PPHF XXIII. János Szakkollégiuma hallgatói, akik munkájuk során arra törekedtek, hogy a szimpózium ne csupán tudományos diskurzus, hanem a hit szekuláris értelmezését meghaladni kívánó, intellektuális lelkigyakorlat is legyen. Az esemény családias jellegét erősítette, hogy azon a külföldről érkező professzorok gyermekei is részt vettek.
Az egyhetes program során a tudomány mellett a közösségépítésre és a kultúrára is nagy hangsúlyt fektettek. A jelenlévők meghallgathatták Somodi Imre és Kátai Márk Richárd csodás, a tematikához szorosan kapcsolódó koncertjét, ellátogattak a Csontváry Múzeumba, a legkisebbekkel pedig a Pécsi Állatkertet is felfedezték. A külföldi vendégek a kötetlen beszélgetések és játékok mellett a hazai gasztronómiával is megismerkedhettek: a bográcsgulyás és a hungarikumnak számító lángos mellett a helyi borokat és a pécsi söröket is megízlelhették.
Külön öröm és segítség volt, hogy az Erasmus+ programnak köszönhetően nemzetközi szinten is bekapcsolódhattak hallgatók a programba: a krakkói II. János Pál Pápai Egyetemről, valamint az olomouci Palacký Egyetemről összesen tizenkét diák érkezett Pécsre.
Forrás és fotó: Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
