„Ha megnyerem, állják a birkát”

„Ha megnyerem, állják a birkát”

Néhány nappal ezelőtt került nyilvánosságra egy felvétel, ahol a Jobbik tomajmonostorai polgármesterjelöltje látható, ahogyan válaszolni igyekszik a Karcag TV riporterének kérdéseire. Mielőtt a kedves olvasóink azt gondolnák, mi jöhet még, vajon hová lejjebb, ki lehet a jelölt, esetleg a pártja éléről most leköszönő Fodor Gábor, ezúttal nem ilyesféléről van szó.

Más tekintetben múlták alul magukat. Bár végső soron a kiindulási pont ugyanott keresendő, mely erre az erkölcsi mélyrepülésre indította a pártot. Mivel az köztudomású, hogy a Jobbik tagsága egyre fogy, vagy fogalmazzunk kevésbé cizelláltan, már csak az maradt ott, ki anyagi hasznot remélhet (vagy birkát, ahogy az alább kiderül), így meglehetősen nehezen, már-már lasszóval kell fogni a jelölteket.

Persze ezt elfedi a nagy ellenzéki összeborulás égisze, hiszen éppen ezért a legtöbb helyen nem is indít saját jelöltet a párt, hanem inkább beáll egy-egy baloldali vagy liberális jelölt mögé. Úgy tűnik, Tomajmonostorán viszont gondoltak egy merészet, és önálló polgármester jelöltet állítottak.

Igen ám, csakhogy ki volna az a vállalkozó kedvű, aki adná a nevét egy olyan párthoz, mely az elvtelenség és a hazugság szinonimájává „nemesedett” az évek folyamán?

Lássuk ezt az embert, az alábbi felvételen Nyíri Mihályné (persze előbb tegyük túl magunkat a horroron, hogy a helyi tévés felvételt a Bayer Show-tól kölcsönöztük – a szerk.):

Hírdetés

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FBedeZsolt1980%2Fvideos%2F386539648909976%2F&width=480&show_text=false&height=269&appId

Miután felocsúdtunk a döbbenetből, vagy kinevettük magunkat, őrizzük meg kicsit komolyságunkat, és rögzítsünk pár tényt.

Komoly vita szokott kibontakozni a körül, hogy például Nagy Blanka esetében megérdemli-e a kőkemény kritikát, elvégre, ahogy mondani szokták, „mégiscsak egy 18 éves gyerek”. Ebben a vitában határozottan arra az álláspontra helyezkedem, pontosan tudta, mit vállal és mivel jár, ezért igen, neki ezt viselnie kell. Ez esetben viszont amondó vagyok, ne Nyíri Mihálynét pécézzük ki, hiszen szemmel láthatóan, finoman szólva sem mozog otthonosan a szituációban, amit elmond, azt elmondatták vele.

Világos, itt egy olyan, újabb erkölcsi mélyrepülésről van szó a Jobbik esetében, hogy egy szerényebb képességű asszonyt hoznak ilyen, számára megalázó helyzetbe csak azért, mert egész egyszerűen „már nincs más”. Szégyenkezni valója éppenséggel azoknak van, akik felkérték, rábeszélték őt erre a dicstelen szerepkörre.

Ebből viszont birka nem lesz, maximum egy Jakab Péter által odaégetett paprikás krumpli.

Szemléletes szimbóluma ez a ma még létező Jobbiknak.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »