Miért fáj Trianon a románoknak is? Miből lesz botrány jövőre annak századik évfordulóján? Mi jelentene kiutat az állandó román-magyar viszályból? Mikor lesz magyar elnöke Romániának? Mit nem ért meg a magyar baloldal? Ezt mind átbeszélte az Azonnali a most már angolul is megjelent Máglyatűz szerzőjével, Demkó Attilával, a Honvédelmi Minisztérium korábbi főosztályvezetőjével. Alább közöljük az egész interjút, mert a válaszok nemcsak külön-külön, de egységükben szemlélve is érdekesek, ha ez természetesen nem is jelenti azt, hogy minden megállapítással egyet tudunk érteni. Például a baloldal Gyurcsánytól egy arasznyira elhúzódó részében kevesebb fantáziát látunk, akkor is, ha a DK-tól tényleg könnyű kevésbé aljasnak látszani…
Hogyhogy angolul is megjelent a Máglyatűz: ez üzleti döntés volt, vagy inkább egy misszió?
Inkább misszió az egész, de ha a The Fury of the Tsar üzletileg is nyereséges lesz, mint a Máglyatűz, akkor az külön öröm. A mai problémáink gyökereit nemhogy Nyugat-Európában, de még közvetlen szomszédságunkban sem ismerik – ez is az egyik fő oka az ellentételeinknek, hogy nem értik, mi is történt igazán. A Máglyatűz célja az, hogy beszéljünk erről.
Szlovákiában sokan például a mai napig úgy tartják, hogy 1918 előtt nem Madjarsko, hanem Uhorsko volt. Ez egy elméleti konstrukció, aminek kevés köze van a valósághoz. Fogalmuk sincs arról sem, hogy a mai határ teljesen mesterséges, nem valami létező Szlovákia vált ki „Uhorskó”-ból. Az átlagromán pedig azt gondolja, hogy ők ezeréves magyar elnyomásban, szinte rabszolgaságban éltek. Azt sem tudják sokan a szomszédos országok némelyikében, hogy a magyarok már több, mint ezer éve élnek mai államterületükön, vannak legendák, hogy a dualizmus vagy Horthy alatt települtek be.
Miben más az angol könyv a magyarhoz képest?
A „Fury” a Máglyatűz „rendezői változata”, 25 százalékkal hosszabb, mint a magyar. Nagyjából 700 oldal 520 helyett. Azokat a részeket, amiket a magyarból ki kellett vennem, ide be tudtam rakni – ezért két külön e-bookban jelenik meg, a második része 2020 első harmadában jön majd. Aki a magyart olvasta, nem lepődik meg az angoltól sem, csak általában többet kap. Alapvetően Oroszországgal kapcsolatban van benne több jelenet.
Hogyan értékeli a Máglyatűz magyar sajtóbeli fogadtatását?
Az Azonnali cikkének például nagyon örültem, az „év könyve” jól hangzott.
Arra gondolunk, hogy a jobboldalinak mondott sajtóban nagyon jó volt a könyv visszhangja, a baloldali-liberálisnak mondott sajtóban pedig vagy alig írtak róla, vagy semmit.
Minden nagyobb balos portál kapott a könyvből, egyedül az Index foglalkozott vele, szerintem korrekt módon.
Azt, hogy a többiek nem foglalkoztak vele, én dicséretnek gondolom, ha ugyanis rossz lett volna a könyv, lehetett volna ütni egyet a jobboldalon.
De nekem az olvasói reakciók számítanak leginkább, az a fontos, hogy azok is túlnyomó többségben jók.
A balos-liberális sajtóban ez hasonló szentségtörés lehet, mint Wass Albertet olvasni, hiszen mégiscsak határon túli, kisebbségi ügyről szól?
Ezek azon a térfélen gyanús dolgok, veszélyes témák. A blokkszemlélet abszolút érvényesül itt is: valószínűleg megnézték, ki vagyok, mi vagyok, mi a téma. Holott én igyekszem rombolni a mítoszokat, és nem csak a balos mítoszokat. Mindent hideg fejjel kell nézni. Beraktak egy skatulyába, ebben az országban pedig nem nagyon van átjárás ezek között. Sajnálom, hogy ez van. A Máglyatűz leglelkesebb tábora a jobboldalon van, annak is a keményebb részén. De velük is szembe szoktam kerülni, mert hajlamos vagyok megkérdőjelezni berögzült hiteket.
Pedig pont ott építik a legromantikusabb mítoszokat, mint például hogy a székelyek a legigazibb magyarok.
Az elképesztő balos mítoszokkal és a máig létező szinte nevetséges naivitással a szomszédságunkkal kapcsolatban több bajom van. De van több jobboldali toposz is, amit nem szabad érinthetetlennek tekinteni, és ezt egy erősen nemzeti gondolkodású emberként mondom. A kérdés az, hogy mindkét oldalon erős mitológiából hogyan tudunk visszatalálni a realitások talajára.
Az USA – ami egy globális hatalom 330 millió emberrel – megengedheti magának, hogy hitvitákról szóljon a közélete. Mi nem.
Rengeteg görcsünk abból fakad, hogy ma is szinte vallási alapon közelítjük meg a történelmet. Pedig nagyon durva kényszerpályák voltak. Horthy és revízió nélkül sem ússzuk meg a 2. világháborút, ez egyszerű földrajz. Magyarország nem Portugália. De az sem árt, ha belátjuk, mik voltak az etnikai arányok 1918 környékén, és mi volt a geopolitikai valóság. Magyarország nem Törökország.
Elvesztettük a háborút, minden szomszédunknak területi követelései voltak, nem csak egy szomszéddal kellett szembenéznünk, mint a törököknek, hanem minimum hárommal. Jobban fogjuk érezni magunkat, ha megértjük, milyen nehéz helyzetben voltak a magyar vezetők 1918-ban vagy éppen a 1940-es években, és nem minden a „mi hibánk” vagy „árulás műve”. Ettől még lehetett volna jobb 1918-20 mérlege, ahogy 1941-1945 mérlege is, de rosszabb is.
Jövőre lesz a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója. Mire lehet számítani?
Nagyon nehéz év lesz 2020, sok konfliktussal, elsősorban Ukrajnával, Szlovákiával és Romániával. Arra számítok, hogy a helyzet éleződni fog, különösen román viszonylatban. A román médiában már eddig is kifejezett ferdítések és hazugságok jelentek meg például arról, hogy a Trianon 100-történészcsoport projektje miről szól. Kérdés, van-e ott hátsó szándék abban, hogy ezt tematizálják – főleg Úzvölgye után.
Ott nagyon sok érdekes dolog történt, látszott, hogy az oroszok kavartak, elég csak megnézni, hogy a Sputnik mennyire románbarát módon számolt be az eseményekről. Egyértelműen a románokat akarták lázítani, hogy az ügy napirenden maradjon. Ez egy komoly ügy, ott vér folyhatott volna, és még vér folyhat. De azóta is történtek érdekes események, például egy román hadgyakorlat egy székelyföldi hibrid háború modellezésével.
Amikor az úzvölgyi eseményeket néztük, az jutott az eszünkbe: ez nem a Máglyatűz?
Sok ilyen eset történt már korábban, az erdélyi magyarság megalázása rendszeres és ipari méretű, ezért nem lepődtem meg azon, hogy megint bekövetkezett egy „esemény”. Számos magyar katonai és nem katonai temetőt gyaláztak meg 1990 óta is. Amin viszont meglepődtem, hogy mennyire primitív volt ez az akció. Nagyon kilógott a lóláb Úzvölgyén: kétoldalú és nemzetközi szerződések sorát rúgták fel. A Máglyatűz elején a fikciós román akció talán egy fokkal kevésbé felháborító, sírokat nem gyaláznak meg, a haláleset pedig véletlen.
Nem lehet, hogy a Máglyatűz is kreálta a feszültségeket?
Nem tudott feszültséget kreálni, mert semmiféle román visszhangja sem volt.
Ennek mi az oka?
Ha lenne visszhangja mondjuk az Adevărulban, azzal bizonyos értelemben megemelnék a könyvet, hiszen ha írnak róla román lapok, azt szemlézik a magyarországi és az erdélyi sajtóban is, és ezzel csak több olvasóhoz jutnánk el. Ha valaki a megfelelő helyen úgy döntött volna, hogy ügyet csinál belőle, akkor lehet, hogy engem kitiltottak volna Romániából, hiszen kevesebbért is tiltottak már ki onnan embert. Az még további hírverést okozott volna. Persze román szemmel lehet magyar propagandának is gondolni a Máglyatüzet, de elfogulatlanul szerintem látni, hogy bár óhatatlanul magyar szemszögű, de kiegyensúlyozott a könyv. Sokat írok a román történelmi sérelmekről is.
És az erdélyi magyar sajtó miért ódzkodott a kezdetekben a könyvtől?
Az elején volt olyan lap, aki még a pénzünket sem fogadta el, hogy hirdessük a Máglyatüzet. Féltek. Most már a bátrabbak írnak róla.
Vissza Trianonra: hogyan élik ezt meg a román nacionalisták?
Úgy gondolják, színtiszta népakarat volt, ami nem is teljesen valósult meg: 1918. december 1-én egyes, a mai Magyarországhoz tartozó területek „egyesülését” is kimondták Romániával. Számos román nacionalista úgy éli meg Trianont és különösen Párizst, hogy az nem hozott igazságot Romániának, alapvetően több kellett volna: egy, a Tiszától Besszarábiáig nyúló Románia.
Ez persze egy kisebbség Romániában, de egy látható kisebbség. Az ő fejükben az van, hogy miközben a románokat olyan igazságtalanságok érték, hogy az 1918-ban elfoglalt Dél-Dobrudzsa, Besszarábia és Észak-Bukovina nem maradt román 1945-ben, addig a magyarok egy „kedvező” határt kaptak, hiszen az ősi román Gyula, Makó vagy Újszeged nem került Romániához.
Szóval a magyarok örülhetnének, erre még mernek itt lázadozni. A román revizionizmus ott van a hétköznapokban, szerte az országban láthatóak a Besszarábiát, azaz ukrán területet is Romániához soroló graffitik, matricák, feliratok. Nem egy városban épülnek Nagy-Románia emlékművek. Ritkábban, de megjelenik a Tisza mint határ is a diskurzusban.
Hogyan lehetne kulturáltan túlélni ezt az évet?
Nehezen, hiszen mind a hét szomszédunknak a magyarral ellentétes a narratívája Trianonról. Az elcsatolt településeket felsoroló Kossuth téri Trianon-emlékműből biztos, hogy óriási botrány lesz. De ha akarnak, egy lélegzetvételből is botrányt csinálnak. A felelősség, hogy ennyire kiélezett a helyzet, elsősorban nem a magyaroké, lehetett volna kulturált megoldást találni 1990 óta, a különféle autonómiák rendszerével. Vannak ugyan jó példák, de igazából Románia, Szlovákia és most már Ukrajna is az asszimiláló nemzetállami logikára épül. Aki területen és hatalmon belül van, az tud igazán gesztusokat gyakorolni. A magyarság keveset kapott, és most még rontanak is a helyzeten.
Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor az Azonnalinak adott interjújában azt mondta, a román történetírásban és köztudatban annyira nincs benne Trianon, ott inkább december 1-je számít, így a román reakciók is a magyar kormány tettein, nyilatkozatain múlnak.
Sok minden azon múlik, mennyire akarnak tematizálni valamit. Magyarországon Trianont elfelejteni nem lehet. Ki kell törni abból, hogy mindig azt nézzük, mit mond a másik és mi a másik érzékenysége. Szembesíteni kell a szomszédokat és Nyugatot is, hogy bár tudjuk, hogy nem csak magyar „igazság” van, objektív szempontból is egy nagy igazságtalanság történt. Hány magyaré lett a keserű kisebbségi lét és hány románé?
Nagyjából százszoros a különbség, százszor annyi magyar került Romániához, mint amennyi román Magyarországon maradt.
Történt persze számos sokkal nagyobb igazságtalanság is a történelem folyamán, az örményeket például eltörölték a föld színéről – ám a velünk történt igazságtalanságon még lehetne kulturált módon javítani
a mai Bácskában, Dél-Szlovákiában, Székelyföldön, és a Partiumban. Bár nem akarják látni, ez a szomszédaink, a NATO és Európa érdeke is, mert ha ez a feszültség megmarad, bármikor csúnya vége lehet.
Mi lenne a megoldás?
Ahogy mondtam, az autonómiák rendszere. Az, hogy az EU-nak köszönhetően a határok átjárhatóak lettek, nagy dolog. Jó lenne már Erdélybe is így járni. De ez nem elég. Egészen más érzés lenne átjárni Székelyföldre, ha a román mellett ott lobogna a városházán a magyar zászló is, mint ahogy ott lobog a Vajdaságban. Székelyföld sokáig külön entitás volt a Magyar Királyságban, majd egy ideig, szovjet nyomásra az ötvenes években Romániában is. Persze óriási sokk volt ez nekik, hogy Sztálin rájuk erőltetett egy magyar autonóm tartományt, de ha most ezt megadnák önként, sőt, ha egyáltalán beszélni lehetne róla, máris kilépnénk a lefelé menő spirálból. Sajnos erre nulla az esély.
Az autonómiát démonizálják és a szeparatizmus előszobájának tartják, pedig erről szó sincs, nem is lehet, elég csak ránézni a térképre.
Azt nem lehet mondani, hogy Szijjártó Péter odaáll a román külügyminiszterhez, és közli: támogatjuk Moldova és Románia egyesülését, de cserébe Székelyföld kapjon autonómiát, hiszen magában Moldovában is van egy autonóm terület, a gagauzoké?
Ehhez helyzet kellene, és ezt így explicite akkor sem mondhatná Magyarország. A Máglyatűz viszont implicite ezt mondja: gyerekek, itt van valami, amit ti akartok, de akartok-e nyitni egy frontot a másik irányba?
Autonómia nélkül Nagy-Románia a végső csapás lenne az erdélyi magyarságra, és szinte bizonyos, hogy elszabadulnának az indulatok, lehet, hogy keleti irányból, Moszkva felől is megtámogatva.
Azt is látni kell, hogy szinte nulla bizalom maradt Románia irányában Budapesten, már senki sem hisz a román ígéretekben. Harminc éve óriási lehetőség lett volna a román-magyar megbékélésre: akkor Tőkés László mellett Temesváron tényleg kiállt a helyi románság és magyarok harcoltak Bukarestben is. Románia akkor kapott egy kinyújtott magyar kezet, amit – lássuk be – a Securitate és a mögötte álló erők utasítottak el 1990 márciusában Marosvásárhelyen.
Azóta folyamatosan ez megy: ha mi támogatjuk őket, legjobb esetben is felemás rá a válasz, de legtöbbször csak ígéret van, és amikor Magyarország megteszi, amit vállalt, Románia röhög egy jót. Az, hogy Magyarországon milyen a románok megítélése, az egy dolog, de hogy a székelyföldi magyarság körében milyen… ott én se lennék román rendőr hosszútávon.
Akkor indokolt nekik a veszélyességi pótlék?
Persze, azért agyonvertek párat 1989-ben. De ha valaki megszállóként viselkedik, azt hogyan fogják kezelni a megszállottak? Románia 1989 óta ugyanúgy ellenségként kezeli a magyarokat, mint előtte.
De mi ennek az oka?
Egy volt magyar nagykövet, egyébként baloldali ember, pár év Bukarest után azt a következtetést vonta le: a baj az, hogy élünk. Románok nemzedékeibe van belenevelve: a magyarok megszállók és rosszak voltak, amit hisznek, az messze túlmegy a magyarosítás egyébként valós negatívumain, és ez keveredik egyfajta kisebbrendűségi érzéssel. Ha a magyarok úgy viselkedtek volna, mint az erdélyi szászok, ha gyakorlatilag kihaltak volna, akkor lehet, hogy ma magyar elnöke lenne Romániának.
Nemzeti homogenizációs projekt van, aminek a kerekében egy elég erőteljes követ jelent a magyarság, akármennyire is porlik. Ezt nem fogja fel a magyar baloldal, tisztelet a kivételnek.
Ez a homogenizáció cél mind Romániában, mind Szlovákiában: nem igazán akarnak magyart látni, pontosabban nem akarnak egy vitális, élő magyar közösséget. Mivel etnikailag tisztogatni Európában nem lehet, a lassú felmorzsolásban utaznak. Persze a folklór magyar megfelelne pántlikának, mint a szászok.
Kisebbségként hol van a legjobb dolga a magyaroknak?
Az EU-s országok közül Szlovéniában és Horvátországban. De ezek kis magyar közösségek, a nagy közösségek számára szomorú módon az EU-n kívüli Szerbiában a legjobb. De nem garantált, hogy a kedvező helyzet megmarad, korábban Ukrajna volt a legtoleránsabb, és láthatjuk, hogyan változtak meg a dolgok hihetetlen gyorsasággal.
Interjúkban, előadásokban rengeteget hivatkozik a „magyar érdekre”. Miben rejlik ez?
Mi egy adott ország érdeke? Hogy minél prosperálóbb legyen, minél nagyobb biztonságban éljen – csakhogy Magyarország esetében az ország és a nemzet határai nagyon nem esnek egybe. Ha meg akarjuk tartani azt, amit ezer év alatt összeraktunk, nem lehet 93 ezer négyzetkilométerben gondolkodni. Nézzünk csak rá a szászokra, hogy megértsük, mi marad a magyar kultúrából ember nélkül: nézhetjük a sírokat, lesz egy-két templom, egy-két városmag. El lehet menni Csíksomlyóra, csak nem lesz ott senki. Kőkemény magyar érdek a közösségi túlélés a határon túl, egész egyszerűen azért, mert a kultúránk és történelmünk nagyobbik fele ott van.
Ha a szülőföldön tartás magyar érdek, miért adott nekik az Orbán-kormány állampolgárságot? Románia mondjuk EU-tag volt már akkor, de például Szerbiában vagy Ukrajnában ez megnyitja az elvándorlás lehetőségét az EU-ba.
Aki el akar menni, enélkül is elment volna – ez legfeljebb könnyített rajta. Aki már egyszer megkapta a magyar állampolgárságot, az azért jobban fog kötődni a nemzethez. Vajdasági magyarként, ha elmegy dolgozni Angliába, visszatérhet onnan.
Igen, de nem a szülőföldjére, a Vajdaságba tér vissza.
Lehet, hogy így van, de azért igen jelentős programok vannak, hogy a Vajdaságban és máshol is életképes, gazdaságilag is életképes magyar közösségek legyenek. A kormányzat egy régi adósságot adott meg olyan embereknek és utódaiknak, akik akaratukon kívül vesztették el állampolgárságukat 1920-ban vagy 1945-ben. A döntéshozók fejében ez szerintem nagy dilemma volt, hogy segít-e vagy nem, de úgy tűnik, az összképet nézték, amiben több a jó, mint a rossz.
Kétmillió magyart kell megtartanunk: egy nemzet nem adhatja fel ekkora részét saját magának.
Azt kell tudatosítani a szomszédos nemzetekben és a nagyhatalmakban, hogy tetszik, nem tetszik, ezt nem fogjuk feladni.
Segít ezen a kormány mostani EU-beli kommunikációja?
Nem tudom. Én van, amiben keményebben, van, amiben kevésbé keményen kommunikáltam volna, de nincs rálátásom, mi miért történik, és valódi információ nélkül nehéz bármit mondani.
Amikor baloldali pártok, mint az MSZP vagy az LMP szintén felvállalnak bizonyos nemzetpolitikai célokat, akkor ezt érdekből teszik, vagy mert tényleg komolyan gondolják?
Az LMP abszolút korrekten, meggyőződésből teszi. Az MSZP-ben olyanok, mint Mesterházy Attila szintén. Persze vannak ott olyanok is, akiket nem érdekel a téma, púp csak a hátukra – volt olyan MSZP-s politikus is, aki egy sör mellett mosolyogva mondta nekem, ha lenne bármilyen konfliktus, ő pakolna, mert várja a Bécsben már kialakított élete. Ami teljesen reménytelen ilyen szempontból, az a DK. Még a Momentum sem teljesen reménytelen.
Azok után sem, hogy a romániai elnökválasztáson nyíltan beálltak az USR-s Dan Barna mögé az RMDSZ-es Kelemen Hunor helyett?
Emögött jó esetben naivitás van.
Rossz esetben? Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt reagálta erre anno, hogy a román ügynökök eddig fedésben dolgoztak.
Lehet, hogy most én vagyok naiv, és csak hinni akarok benne, hogy a Momentum nem reménytelen. Gulyás Gergelyt felelős embernek tartom, tehát lehet, tud valamit, amit én nem. Az tény, hogy Románia nagy erőkkel dolgozik Magyarországon, nem csak a politikai életre.
A magyar titkosszolgálat ennek megfelelően aktív Romániában?
Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de a múltban Magyarország visszafogottabb volt e téren, mint Románia. Pedig figyelni kell, de ezt nyilván nem szabad kimondani. A román EU- és NATO-csatlakozás után volt egy álmodozás, hogy ez a két nemzetközi szervezet majd megoldja a problémát, így bizonyos szerveknél jelentősen le is építették a Romániával foglalkozó részleget.
Orbán temesvári beszéde után, miszerint a románokkal (is) közösen kellene új Közép-Európát építeni, mi kellene a magyar-román megbékéléshez?
Érdek. Azt gondolom, hogy jelen helyzetben a valódi megbékélés nagyon nehéz. Nem a magyar térfélen pattog a labda. A románok azt mondják, hogy európai szinten is kiválóan rendezték a helyzetet, és ebben egyébként az EU és az USA is megerősíti őket újra és újra. Érdek kellene, hogy román részről megkezdjék a kényelmetlen szembenézést a valósággal. Magyar részről fontos, hogy ami hiba, atrocitás magyar részről történt, azzal mi is nézzünk szembe, és mondjuk el, hogy tudjuk, sajnáljuk. Ez erő, nem gyengeség.
Azt el kell felejtenünk, hogy ártatlanok vagyunk és soha nem tettünk semmi rosszat, hogy csak sérelmeink vannak.
A szerb-magyar példát kell a románok és a világ elé tárni. De érdek nélkül sokat nem fogunk elérni, az vágyvezérelt gondolkodás, hogy mindig van megoldás. Persze lehet, hogy egy nap majd lesz román érdek. Lehet, hogy rájönnek, hogy egy baráti Magyarországgal a hátuk mögött, és egy nemzetként egyenlő, nem a mindennapi megalázással vadított erdélyi magyarsággal sikeresebbek lehetnek.
– „Máig röhögnek rajtunk a románok, hogy ingyen beengedtük őket az EU-ba és a NATO-ba”
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
