Ha majd fellapozzák a történelemkönyveket…

Ha majd fellapozzák a történelemkönyveket…

Amikor iskolába jártam, és történelemórán kinyitottam a könyvet, gyakran eszembe jutott, hogy az 50-100 évvel ezelőtt élő emberek hogyan tekintettek saját korukra, miképpen vélekedtek arról, hogy fogja majd őket megítélni az utókor. De eszembe jutott az is, vajon azt a korszakot, melyben én élek, milyen szempontok alapján fogja értékelni az, aki például 2100-ban kinyit egy történelemkönyvet.

Már nem koptatom az iskolapadot, de azt gondolom, ha valaki 2100-ban fellapoz majd egy általános iskolai, vagy akár gimnáziumi történelemkönyvet, két lehetséges verzióval fog találkozni – attól függően, végül hogyan alakul a század végére Európa sorsa.

Amit valószínűsítek, hogy a 21. század eleji Európáról, mint rá jellemző jelenségről, minden bizonnyal be lesz szúrva az alábbi kép:

Nagyjából abban is biztos vagyok, hogy az előbb meglebegtetett két verzió további közös vonása lesz az, érthetetlen, káros baromságnak fogja tartani azt, amit a napokban, Németországban, Kölnben jelentettek be.

De mit is?

Hírdetés

A németországi Köln városában rendezik évről évre a világ egyik legnagyobb buzifelvonulását. A városvezetés ezúttal azt találta ki, hogy a megszokott közlekedési lámpákat lecserélik, és két azonos nemű ember szerelmét fogják ábrázolni a piktogramok. Az új lámpákat a fajtalankodók útvonalán fogják felszerelni. A homokosokat ábrázoló piktogramokat csak ideiglenesen helyezik fel (állítólag), de azt a városvezetés nem közölte, hogy azokat mikor cserélik vissza a megszokott, egy embert ábrázoló képekre.

De haladjunk tovább. Abban is biztos vagyok, hogy a 21. század végi, 22. század eleji történelemkönyvek is hasonlóan elítélően fognak írni arról, ami Franciaországban történt. Bármelyik verzió is lép életbe a kettő közül – erről majd később.

A francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron pártjának egyik képviselője nemrég beterjesztette a Nemzetgyűlés elé azt a törvénytervezetet, melyet most a többségben lévő En Marche! el is fogadott. A jogszabály értelmében a francia iskolákban ezentúl a szülőket nem anyának és apának fogják hívni, az új hivatalos elnevezés ugyanis „szülő 1” és „szülő 2” lett. A baloldali többség szerint a módosításra azért volt szükség, hogy csökkentsék a „diszkriminációt” a természetellenes fajtalankodó párokkal szemben.

Ne szalasszunk el egyetlen alkalmat sem arra, hogy rámutassunk; Macron hazai helytartói a momentumos ficsúrok. Bár reméljük és teszünk is érte, hogy nekik csak néhány momentum jusson a történelem színpadán – hiszen ez a mi hazánk.

Ja, és ha valakiben esetleg kérdésként felmerült volna, mi az a lehetséges két verzió, minek szellemében íródni fognak a jövő évszázad történelemkönyvei, s mindkettő lesújtó véleménnyel lehet a liberális devianciákról, azokat nem hagyom tovább kétségek között.

Európa vagy újra erőre kap, és realista (a természet rendjéhez igazodó) jobboldali szellemiségben újrafogalmazza önmagát, vagy behódol és átengedi jövőjét az iszlámnak. Sovány vigasz, hogy hozzánk hasonlóan ők is ellenzik a homoszexuális propagandát…

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »