Ha ma még nem szerzte be a Lokált, azonnal pótolja! Nélkülözhetetlen információval gazdagodhat!

Magyarországon már jó két évtizedes hagyománya van a kormányközeli médiában elhelyezett, piaci szempontból tökéletesen értelmetlen reklámoknak. Ám úgy tűnik a Habony Művek e tekintetben is képes új magaslatokra hágni.

Bizonyára önnel is előfordult már, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt hirdetése nyomán döntött úgy, hogy a jövőben rendszeres energiafelhasználó lesz, vagy a Főgáz reklámja győzte meg arról, hogy otthonába bevezesse a gázt.

A mai Lokál fél oldalas hirdetésében azt tudhatja meg, hogy öt rádióadón naponta többször is szerezhet „rövid, lényegre törő, aktuális, és közérdekű tudnivalókat a vasúti utazáshoz”. Hogy ez pontosan mit jelent, az – nyilván helyszűke miatt – nem derül ki. Ám így is sejthető, hogy olyan balesetekről, vágányzárakról, és késésekről értesülhetünk,

Hírdetés

amelyeket amúgy bemondanak az állomáson, feltüntetik a menetrendi táblán, és hozzáférhetőek az interneten is.


 

A legszebb, hogy a hirdetés végén külön fel is hívják a figyelmünket, hogy, „ha igazán percre készek szeretnénk lenni”, akkor utazás előtt nézzünk fel a vasúttársaság honlapjára. Mondjuk ahelyett, hogy ülünk a rádió mellett, ás várjuk a Kossuthon a 06:28-as vasúti híreket.

Köszönjük, ma is tanultunk valamit, és a tandíj is csupán pár millió forint volt az adónkból.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »