Ha kíváncsi, hogy tartanának be a civilek a Heinekennek, kattintson!

Ha kíváncsi, hogy tartanának be a civilek a Heinekennek, kattintson!

A legismertebb közösségi portálon szervez budapesti tiltakozó akciót a Magyarok az Igazságért Facebook-csoport.

„Gyertek minél többen, hallassuk hangunkat, álljunk ki egy értéket teremtő székely vállalkozás mellett, és a jövőben bojkottal gyakoroljunk nyomást a Heinekenre!”

– így invitálják vasárnapi megmozdulásukra a civilek azokat, akik elítélik, hogy a román táblabíróság betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását.

A Jobbik politikai tiltakozása mellett így az egyszerű állampolgárok is kiállhatnak az igazságtalanság ellen, ami a szervezők szerint túlmutat a piaci hátterű márkaháborún:

„Ez nem csak azt a 140 alkalmazottat érinti, akik Székelyföldön a gyárban dolgoznak, hanem bizony veszélybe kerül a magyarországi forgalmazás is. Szívünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy ez többről szól. Sajnos a magyarok jogfosztása, hátrányos megkülönböztetése Trianon óta a mai nap is folyik az elszakított területeken. Ideje kimondanunk, eddig és ne tovább!

A megmozdulás résztvevői február 5-én, 13:45-kor gyülekeznek majd a Margitszigeten, a Holdudvar nevű szórakozóhely előtt, egy magyar és egy székely zászló alatt, innen pedig a Nagyrétre vonulnak majd, ahol tiltakozásul egy üveg Heineken sört fognak kiönteni.

Hírdetés

Eredetileg mindenkinek a magával hozott Heinekenjét kellett volna kiborítania, de a szervezők úgy érezték, ezzel is a vörös csillagos márka forgalmát növelték volna, így inkább a tiltakozók magas létszámával kívánnak üzenni.

Hajrá Csíki sör! Bővebben: http://alfahir.hu/2017/01/27/csiki_sor_romania_gunyhatar

Közzétette: Alfahír Hírportál – 2017. január 27.

A szervezők kérik továbbá, hogy a margitszigeti és az egyéb helyszíneken zajló Heineken-pusztításról készülő képeket és videókat mindenki küldje el nekik,  és ők majd továbbítják azokat az Igazi Csíki Sör gyártójához.

A Magyarok az Igazságért csoport addig is mindenkit kér, hogy írja alá az ügyben indult online petíciót.

Az eseményre ITT lehet jelentkezni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »