Ha jót akar magának, sötétítse be a szobáját alvás előtt

Ha jót akar magának, sötétítse be a szobáját alvás előtt

Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

Bár magától értetődőnek tűnhet, hogy lefekvéskor lehúzzuk a redőnyt, behúzzuk a függönyöket, sokan alszanak úgy, hogy fények szűrődnek be a szobába, nem is beszélve a különféle kütyük által kibocsátott fényekről. Mindez nemcsak az alvás minőségét befolyásolja, hanem az egészségre is káros lehet.

A chicagói Northwestern Egyetem Feinberg Orvostudományi karának alváskutatói azt akarták megérteni, miért van összefüggés a fénynek való egyre nagyobb kitettség és az elhízás között, hogyan befolyásolja az alvás közbeni akár mérsékelt fényszint a szív- és érrendszeri, valamint az anyagcsere funkciókat.

Az alvás közbeni fénykitettség nem is annyira ritka. A kutatók szerint az emberek 40 százaléka alszik felkapcsolt kislámpa, tévé vagy laptop mellett. De még a félhomályos szobában történő alvás is kockázatot jelet. A 20 fiatal felnőttet vizsgáló kutatás eredményei ugyanis azt mutatták, hogy akár már egyetlen olyan éjszaka, amikor alvás közben van némi fény, ronthatja a vércukorszintet és a szív- és érrendszeri szabályozást – osztotta meg tapasztalataikat a ZME Science-szel a tanulmány vezető szerzője.

Hírdetés

Egy ilyen éjszaka megnöveli a pulzusszámot és a szimpatikus idegrendszer aktivitását a teljes alvási periódus alatt. Ráadásul a szobavilágítás mellett nagyobb mennyiségű inzulinhormon felszabadulására volt szükség a vércukorszint normalizálásához. Kiderült, hogy a mérsékelten megvilágított szobában történő alvás alatt még a pulzusszám is növekedett, így annak ellenére, hogy alszik valaki, aktiválódik az autonóm idegrendszer.

Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy azok az egészséges emberek, akik fénynek vannak kitéve alvás közben, nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak és elhízottak, most pedig a mögöttes ok is kiderült: az inzulinrezisztencia. Ez azt jelenti, hogy a testben lévő sejtek nem megfelelően reagálnak a kapott inzulin mennyiségére, és nem tudják felhasználni a glükózt energiaforrásként. Emiatt a hasnyálmirigy több inzulint kezd termelni, ami viszont megemeli a vércukorszintet. Miután világos szobában alszik valaki, éppen ez az inzulinrezisztencia ugrik meg nála.

Az alvás, a táplálkozás és a testmozgás mellett a napközbeni megvilágítás fontos tényező az egészség szempontjából, viszont éjszaka még a csekélyebb intenzitású fény is ronthatja a szív és az endokrin rendszer állapotát – összegezték észrevételeiket a kutatók a PNAS folyóiratban.

HVG


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »