Ha Izrael demokratikus ország lesz akkor megszűnik létezni

Ha Izrael demokratikus ország lesz akkor megszűnik létezni

Omar Barghouti, az Izrael-ellenes BDS mozgalom (Boycott, Divestment and Sanctions) alapítója, szerint ha Izrael betartanáa nemzetközi jogot akkor csak idő kérdése, hogy megszűnjön létezni.

Barghouti május 21-i interjújában  arról beszélt a Gázai Hang Podcast nevű műsorban, hogy ha a mozgalma elérné a célját, Izrael megszűnne létezni.

„Ha a (palesztin)menekültek visszatérnének otthonaikba (az 1948-ban megszállt területekre), ami mellett a BDS is kiáll, és ha véget vetnénk Izrael apartheid rezsimjének, valamint az 1967-ben elfoglalt területek megszállásának — beleértve Jeruzsálemet –, mi maradna a cionista rezsimből? Azaz mire alapulhatna a két állam?” — tette fel a kérdést az alapítóatya, aki ennél is továbbment a 20 perces beszélgetésben.

„Nemzetközi jog és visszatérés joga? Egyáltalán nem is fog létezni olyan cionista állam, amiről beszélünk (a mai Izrael esetében).

Hírdetés

„Két állam lesz: egy demokratikus itt, a Palesztinában élő állampolgároknak, és egy másik demokratikus állam az izraelieknek ott. A palesztin kisebbség palesztin többséggé fog válni azon a helyen, amit ma Izraelnek nevezünk” — hirdette a katari születésű palesztin aktivista.

Barghouti 1990-es években költözött Izraelbe, ahol egy izraeli-arab nővel kötött házassága révén le is telepedhetett. Később a Tel Aviv-i Egyetem hallgatójaként diplomát is szerzett Izraelben.

Neokohn.hu nyomán

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »