Ha Gyurcsányékon múlik, a devizahitelesek már földönfutók lennének

Ha Gyurcsányékon múlik, a devizahitelesek már földönfutók lennének

Ez a teljes igazság!

„Ha Gyurcsányékon múlott volna, mára egymillió család veszítette volna már el az otthonát és már földönfutó lenne” – reagált a Fidesz csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára.

Dobrev Klára előzőleg azt ígérte: ha a 2022-es választás után ő alakíthat kormányt, akkor megalkotnak egy úgynevezett devizahiteles kárpótlási törvényt.

A Fidesz reagálásában kiemelte: „a Gyurcsány-kormány taszította devizahitelbe a magyar családokat, minden segítség nélkül hagyták az otthonteremtőket”, eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat és hagyták, hogy a bankok kockázatos devizahitelekre vegyék rá az embereket.

Jelezték, hogy 2010 után a bajba jutott devizahiteleseket számos kormányzati intézkedés segítette: megszüntették a devizahitelek korszakát, és a családok minden korábbinál több támogatást kapnak az otthonteremtéshez, a lakásfelújításhoz.

„Nem szabad hagynunk, hogy mindezt újra elvegyék Gyurcsányék!” – szögezték le, hozzátéve: „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!”.

A „Gyurcsány-korszakban” hajszolták az embereket devizacsapdába – írta a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Facebook-oldalán, hozzátéve: „tényleg elég volt már belőlük, arra kérünk mindenkit, írja alá a petíciót!”.

Kocsis Máté a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára reagált, amelyen Dobrev Klára azt ígérte: ha a 2022-es választás után ő alakíthat kormányt, akkor megalkotnak egy úgynevezett devizahiteles kárpótlási törvényt.

A fideszes politikus azt írta: „kötélidegek kellenek ahhoz”, hogy ezt a sajtótájékoztatót higgadtan lehessen értelmezni.

Hírdetés

Kocsis Máté elképesztő hamisságnak nevezte, hogy pont a baloldaliak izgulnak az „általuk eladósított családokért”, azt pedig felfoghatatlan hazugságnak tartja, hogy mást tesznek felelőssé a 2010 előtti „devizacsapdáért”.

„Ez talán az eddigi legnagyobb kamu Klára asszonytól, de mondjuk, akinek olyan személyi edzője van otthon, mint Gyurcsány Ferenc, annál biztosított a folyamatos fejlődés hazudozásban, hamis ígérgetésben, az emberek becsapásában” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: „önmagában már az is meglepő, hogy Dobrev Klára egy állami vagyon kijátszásából felhízlalt kommunista bankárcsalád sarjaként eljátssza a bankellenes szerepet, de vannak súlyosabb tények is”.

A „Gyurcsány-korszakban ”tudatosan építették le az otthonteremtési támogatások valamennyi formáját, ezzel belehajszolva az embereket devizacsapdába. „Brutálisan” megugrott a bankok számára előnyös hitelszerződések száma, melyeket sok esetben egyoldalúan módosítottak is, az emberek kárára – írta a politikus.

Ez ellen az akkori kormány semmilyen intézkedést nem hozott, a pénzintézeteknél keletkező extraprofitból pedig Magyarország, a költségvetés semmilyen formában nem részesült, annak ellenére sem, hogy a devizahitel-állomány mérete már az egész ország gazdaságára nézve kockázatos volt – közölte Kocsis Máté, hozzáfűzve: „aztán persze ezt a kockázatot is az emberekkel fizetették meg”.

„Minderről elfelejtett Gyurcsány Ferencné említést tenni, ahogy arról is, hogy 2010 után az Orbán-kormány egymillió családot szabadított ki a devizacsapdából”, például a hitelek forintosításával, a kedvezményes végtörlesztéssel, az árfolyamrögzítéssel és a Nemzeti Eszközkezelővel – jegyezte meg a fideszes politikus.

Közölte: ezeket az intézkedéseket a baloldal nem szavazta meg, ahogy nem támogatta a bankadót vagy a multik különadóját sem, pedig „azok is kellettek a Gyurcsány-kormány alatt tönkretett ország talpra állításához”.

Az, hogy mindezek után épp Dobrev Klára emlegesse a devizacsapdát, „a húr túlfeszítésének tűnik” – írta Kocsis Máté.

www.demokrata.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »