Ha fehér a bőröd színe, egyből bíróság elé állítanak, ha migráns vagy, bármit megtehetsz Belgiumban

Ha fehér a bőröd színe, egyből bíróság elé állítanak, ha migráns vagy, bármit megtehetsz Belgiumban

Ha fehér a bőröd színe, egyből bíróság elé állítanak, ha migráns vagy, bármit megtehetsz Belgiumban

A belga hatóságok tétlenül nézik, hogy a kiutasított migránsok egy hónapja megszállásuk alatt tartanak egy katolikus templomot és egy egyetemet – írja az Erdély.ma brüsszeli tudósítója.

Vasárnap a brüsszeli Begijnhofkerk templomot már több mint egy hónapja elfoglaló illegális bevándorlok figyelemfelkeltő akciót tartottak, hogy magukra irányítsák a közvélemény érdeklődését. Tartózkodási engedélyük megszerzése érdekében indított illegális akciójuk eddig ugyanis nem hozott áttörést Sammy Mahdinál, aki a belga kormány menekültügyi és migrációs ügyekért felelős államtitkára.

Január vége óta a brüsszeli Begijnhofkerk templomot több mint 100, tartózkodási engedéllyel nem rendelkező migráns foglalja el. Az esetről korábban itt írtunk. Ezek többségükben olyan személyek, aki nem feleltek meg a menedékügyi követelményeknek és kiutasították őket Belgium területéről. Sammy Mahdi menekültügyi és migrációs államtitkár (CD&V, Kereszténydemokrata és Flamand párt) negatívan reagált a templom megszállására, azt egy közönséges „zsarolásnak” tekinti.

Úgy tűnik az illegális bevándorlók nem adják fel. A brüsszeli Begijnhofkerk templomot és a Brüsszeli Szabadegyetemet (“ULB”, Université Libre de Bruxelles) ugyanahhoz a csoporthoz tartozó személyek foglaljak el immáron több mint öt hete, a hatóságok pedig a törvénytelen akció felszámolása érdekében semmit nem tettek. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy fiatalkorú cserkészeket minden gond nélkül bíróság elé állítanak. De brutális eszközökkel lépnek fel az őshonos fehér lakosság véleménynyilvánítási szabadságával szemben is.

“Amire vágyunk, az a tartózkodásuk törvényesítésének jogalapja, egyértelmű kritériumokkal” – mondja Riet Dhont, a “Vriendschap zonder Grenzen” (Barátság Határok Nélkül) részéről. „Mahdi mindig azt ismételgeti, hogy nem hajlandó csoportos tartózkodási engedélyek megadására, de itt nem is ez a lényeg. Ilyen csoportos szabályozás soha nem is volt gyakorlatban. A korábbi tartózkodási engedélyek megadása eddigi is egyedi eljárás alapján történt, de az azzal kapcsolatos kritériumokat egy körlevélben fogalmazták meg. Mi azt akarjuk, hogy ne egy körlevél, hanem egy világos jogi alap és egy független bíráló bizottság segítségével hozzanak döntéseket.”

 

Hírdetés

A Barátság határok nélkül webes oldala:

A fent említett szervezet 4 fő küldetésé a következő:

1. Érzékenyítés a migránsok helyzetével kapcsolatban

2. Konkrét tettek a migránsok megsegítésé érdekében

3. Harc a migránsok jogaiért

4. El akarják érni, hogy az illetékes személyek új lehetőségeket nyissanak a migrációs politikában

 

Riet Dhont, a PVDA honlapja itt érhető el. (Partij van de Arbeid van België, Belgium Munkás Pártja)

 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »