Ha ezt Lenin látná…

Ha ezt Lenin látná…

„A forradalom az emberiség legnagyobb extázisa.”

V.I. Lenin

Valaha Hódmezővásárhelyen állt a kis magyar Lenin-hagiográfia egyik díszpéldánya, a tág képzeletű nép által csak „szaró Leninnek” nevezett műalkotás. A mű bizonyára Vlagyimir Iljics szibériai száműzetésének egy fontos eseményét ábrázolja, mert a kiváló forradalmár, a hidegre való tekintettel, nagykabátban és usankában engedelmeskedik a természet parancsának. Csak a bot hiányzik, amivel távol tartja a farkasokat. Ezt a művet a rendszerváltozás során eltávolították, nem tudom, hol lehet most, de úgy tűnik, ismét szükség lehet rá. Hódmezővásárhely ugyanis helyet követel magának a forradalom vezetésében.

A város vezetője egyre inkább elkötelezettje a fegyveres harcnak. Amint a Népszava című kiadványnak nyilatkozva látnoki módon megjósolta „… nagyon hirtelen előkerülhetnek a Molotov-koktélok…”, mert „A demokratikus rendszereket demokratikusan váltják le, míg a nem demokratikusat nem”.

Nekem a legjobban a cigányokból,  zsidókból és baloldaliakból álló Magyar Gárda gondolata tetszett. Elképzelem Konrád Györgyöt a gárdaavatáson, mellényben, aminek hátán oroszlán helyett Dávid-csillag van, és amint Gyurcsánnyal együtt felesküszik a Szent Koronára. Lendvai Ildikó lenne a zászlóanya. A lobogón pedig Árpád-sávok menórával, piros kerékkel és sarló-kalapáccsal. A napiparancsot pedig beás nyelven hirdeti ki Mohácsi Viktória. Aztán együtt elindulnak, hogy felvonuljanak a magyarbűnözés ellen, miközben hull a vörös eső.

Zárójel. Meg kell jegyezzem, mintegy jóindulatú figyelmeztetésképpen, hogy az efféle katonás szervezetek nehezen tűrik a sokszínűséget. Intő történelmi példa lehet az SA esete, a derék szocialista szervezet történetének ugye a „Hosszú kések éjszakája” vetett véget. Bár elnézve a magyar baloldal szokásait és állapotát, nálunk inkább a „Hosszúlépések éjszakája” lenne az autentikus, történeti elnevezése annak, mikor Gyurcsány leszámol Szanyi kapitánnyal a söntéspult előtt. Zárójel bezárva.

Úgy lesz a forradalom, hogy Molotov-Zay délelőtt 10-kor gyújtó hangú beszédet intéz a vásárhelyiekhez, akik ettől felhevülve megostromolják a Lázár-palotát, majd páncélvonatba ugrik és már a feudalizmust elsöprő, győzedelmes vásárhelyi munkás- és katonatanácsok üzenetét viszi az őt szívrepesve váró budapesti népnek. Eközben Vásárhelyen a forradalmárok – Molotov-Zay instrukcióinak megfelelően – hetekig pofozzák a helyi fideszeseket, a vezérükben tomboló keresztényi szeretet nevében természetesen. Lehet, hogy ez egy kicsit erős, de majd meggyónja.

Hírdetés

Ez többek között azért is biztos, mert maga Jeszenszky Géza is beszédet mond. Márpedig ő olyan orátor, hogy a békésen legelésző juhokból is vad oroszlánokat varázsol hangjának mágikus erejével. És ha ez nem lenne elég, ott lesz még Hadházy lódoktor is. Na, neki aztán végképp nem lehet ellenállni. Ahogy kiejti Tiborcz István nevét, a nép már szedi is fel az utcaköveket. Márpedig ő kiejti bizony, hiszen soha nem hagyja ki, részben talán azért, mert a xanax hatására többi nevet már elfelejtette.

A lázadó hadak gerincét – ahogyan az már forradalmakban megszokott – a tanuló ifjúság fogja képezni. (Nekik majd szólni kell, hogy ne igyák meg a Molotov-koktélt, a neve ellenére sem, illetve ne magukra dobják a nagy, elméletileg bizonyára kifogástalan igyekezetükben.) Mindenki ott lesz, aki számít. Aki nem, az meg a Jobbikkal fog fellépni a rádió előtt.

A hadak aztán bizonyára egyesülnek, és az elfoglalt rádióba beolvastatják a 12 pontot.

Csodálatos lesz. Csak az eső ne essen.

https://aristo.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »