Ha ez így megy tovább, kiszáradnak a folyóink

Rekordalacsony a Duna vízszintje: hétfő reggel Esztergomnál dőlt meg a rekord, ahol a korábban valaha mért legalacsonyabb vízszint alatt három centiméterrel hullámzott a folyam. A folyó várhatóan egy-két napon belül a fővárosnál is új negatív rekordot állíthat be – írja keddi számában a Magyar Hírlap.

Egy-két napon belül várható, hogy a budapesti, 2003-as 51 centiméteres minimumszint is megdől, majd sorra ez fog történni lefelé végig az összes part menti településnél – nyilatkozta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Magyar Hírlapnak. Hozzátette, mivel a három-négy napos előrejelzések nem jósolnak esőt a Duna vízgyűjtő területein, nem remélhető, hogy a folyam szintje érdemben emelkedjen.

A Szabadság híd budai hídfőjének közelében található Ínség-szikla 93 centiméternél kezd látszódni, a folyam pedig hétfőn 60 centiméteren állt

Hírdetés

– fogalmazott a szóvivő.

Az OVF igyekezett felkészülni a jelenlegi helyzetre, ezért már korábban a hajózást támogató segédbólyákat helyezett el a Dunán, és az aktuális folyami helyzet bárki számára elérhető a szervezet honlapján.

Ami pedig a Balatont illeti, a tó szintje jelenleg 115 centiméter, a zsilip zárva van Siófokon, és nem is tervezik a megnyitását

– mondta Siklós Gabriella. Hozzátette, a tóban a szárazság ellenére is elegendő víz van, így ott nincs szükség semmiféle beavatkozásra.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »