Ha esetleg megfeledkezett volna róla, szólunk, hogy ma megint világvége van

Ha esetleg megfeledkezett volna róla, szólunk, hogy ma megint világvége van

Manapság sokan csak a vállukat rántják, ha elkezd a közösségi médiában terjedni egy újabb világvégejóslat, hiszen néhány évente előfordul, hogy valaki apokalipszist vizionál. Mások azonban még mindig hitelt adnak az ilyen álhíreknek, annak ellenére is, hogy évszázados gyakorlatról van szó, és még mindig létezik az emberiség, ráadásul még mindig a Föld nevű bolygón.

Amennyiben lehet hinni David Meade jóslatának, holnap már nem kell dolgozni menni, a macskát nem kell megetetni, és a gyerekeket sem kell iskolába vinni, ugyanis a jó embereket Jézus magához szólítja a mennybe, a rossz emberek pedig meghalnak és a pokolba kerülnek.

Bizonyíték bizonyíték hátán

Például Meade egy "mentalista", vagyis alapjáraton szélhámos, de "keresztény kutatónak" adja ki magát, habár elméletei még egyetlen nagyobb szektát sem bolondítottak meg a Fox News szerint. Nem mintha ez a férfit zavarná, ugyanis Meade biztosan állítja, hogy a világ a legutóbbi teljes napfogyatkozás után 33 nappal pusztul el – szeptember 23-án -, méghozzá azért, mert a titkos Nibiru bolygó – valóban titkos lehet, mert a NASA szerint például nem is létezik – elhalad a Föld mellett, ami rettenetes katasztrófákat okoz majd világszerte.

Meade emellett elméletét még az elmúlt időszak természeti csapásaival próbálja alátámasztani. A Harvey és Irma hurrikán és a földrengések is a Nibiru bolygó Föld melletti elhaladását vetítik előre a férfi szerint.

Persze hogy belekeverte a Bibliát is

Mint mondja, állításait igazolja a Biblia, azon belül is Lukács evangéliumából a következő részlet: "Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától." (Lk 21.25)

Az ínyencek számára alább megtekinthető a prófécia

“Jézus 33 évet élt. Elohimet, ahogy a zsidók szólítják Istent, összesen 33 alkalommal említették a Bibliában” – ezt a Washington Postnak mondta Meade, és így folytatta “Ez egy nagyon jelentős szám a Bibliában, és nagyon jelentős szám a numerológiában is. Én csillagászatról és a Bibliáról beszélek, és egyesítem a kettőt”.

A csillagok is megjósolták

Hírdetés

Mert az elméletet természetesen asztrológiával is alá lehet támasztani. Szeptember 23-án ugyanis a Szűz csillagképben található égitestek összeállnak az Oroszlán csillagképben levőkkel, és Meade szerint ez a tény is abszolút alátámasztja elméletét.

Egyébként David Meade könyvet is írt a végről, Planet X: The 2017 Arrival címmel. Bizonyára az egész riogatással nem csak az eladási számokat akarja növelni.

Évszázados divatba esünk bele

Egyébként az apokalipszist már vagy évszázadok óta – sőt évezredek óta – megjósolja valaki. 1666-ban például világméretű katasztrófától rettegett a világ. Mivel a 666 a hamis próféta száma, aki segít a Sátánnak hatalomra jutni, és ha már ez nem történt meg, Londonban még ebben az évben akkora tűz keletkezett, hogy három napba telt eloltani azt.

Nostradamus jóslata szerint az 1999-es esztendő hetedik hónapjában félelmetes király ereszkedik le az égből előtte és utána Mars boldogan uralkodik. Az emberek egy része akkor is tömegpusztulást vizionált, azonban az is elképzelhető, hogy csak az augusztus 11-én megtörtént teljes napfogyatkozásra gondolt, és más módszerrel számolta a hónapokat mint most mi.

A maja naptáras történetet több mint százezer ember hitte el hazánkban

Legutóbb 2012-ben riogatták a világot a az össznépi elpusztulással – ezt konkrétan december 21-re esett -, és ekkor is csillagászati és számmisztikai formulákkal bizonygatták, hogy meghalunk. A történet csak azért érdekes, mert a maják nem azt jósolták meg, hogy meghalunk, hanem egyszerűen csak véget ért a naptár.

Ennek ellenére többen hittek a rémhíreknek, mint ahogy azt elsőre gondolná az ember. Michigan államban például 33 iskolát zártak be 2012. december 21-én, illetve a Reuters megbízásából az Ipsos több országban is készített egy felmérést, amely eredménye alapján például a magyar emberek 12 százaléka, valamivel több mint százezer ember hitte el, hogy aznap meghal.

Miért hisszük el még mindig?

Valószínűleg még mindig akadnak olyan emberek, akik otthon az asztal alatt, a beépített szekrényben, vagy a spájzban próbálják túlélni az éppen soron következő jóslatot, mobiltelefonnal a kezükben, remegő kézzel közösségi oldalakat böngészve, és a világvégével kapcsolatos bejegyzéseket olvasgatva, azonban előnyükre válhat, ha nem hisznek el feltétel nélkül mindent, amit teljesen hiteltelen oldalakon olvasnak.

Egyrészt azért, mert a közösségi médiában, illetve a fentebb említett oldal rengeteg kamuhírt lehet találni, és ahogy pontosan tudjuk, hogy nem lehet hét nap alatt angolul megtanulni akkor sem, ha egy hétig csak azt az egy fura kinézetű gyümölcsöt esszük, úgy sejteni lehetne azt is, hogy ha bármilyen katasztrófát előre lehet jelezni – lásd: Irma hurrikán -, a veszélyeztetett területekről evakuálnák az embereket.

Érdemes tehát fenntartással kezelni a közösségi médiában terjedő álhíreket, sőt mi több, ne segítsük a kontrollálhatatlan információk terjedését, még abban az esetben sem, ha olyan ismerősünk oszt meg nem túl hiteles hírt, akinek a szavára szívesen hallgatunk, hiszen csak saját magunkat izgatjuk, ha minden hisztériának bedőlünk.

Akkor érdemes csak elhinni az érdekes cikkeket, ha azokat tudományos tényekkel, illetve szakértői véleménnyel is alá lehet támasztani.

(Híradó nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »