Ha engednék, bőven lenne magyar gyártású busz az utakon

Ha engednék, bőven lenne magyar gyártású busz az utakon

Időre van szükség a hazai autóbuszgyártás talpra állításához, ezért jó hír, hogy a kormány kitolta a közúti személyszállítási piac liberalizációját – írta a Magyar Nemzet hétfői számában.

Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Szövetségének (Mabusz) elnöke a lapnak elmondta: mivel 2019-ig még a jelenlegi szolgáltatók láthatják el a helyközi autóbuszos személyszállítási közszolgáltatási feladatokat, így lehetőség nyílik arra, hogy a hazai gyártók a nemzeti buszgyártási stratégiában lefektetett célkitűzésekre felkészüljenek.

A szervezet vezetője szerint az elmúlt néhány hónap pályázati tapasztalatai egyelőre nem azt igazolják, hogy a magyar cégek helyzetbe hozására koncentrálnának a közbeszerzések kiírói. Utalt a budapesti metróbeszerzés júniusi elhalasztására, illetve a Volánbusz magyar járművekkel indulását csaknem meghiúsító fővárosi tenderre.

Hírdetés

„A cégek jelenleg évente kétszázötven-háromszáz busz legyártásához szükséges technológiával rendelkeznek, amelyen csak nagyobb megrendelés lehetősége esetén van értelme fejleszteni. Komoly és tartós megbízások alkalmával nem jelentene nagy gondot a munkaerőhiány, a hatékonyság, valamint a kapacitások megnövelése”

– mondta Vincze-Pap Sándor.

Szavai szerint az akár negyven-ötven százalékos béremelés elegendő lenne arra, hogy a gépjárműipari konszernektől vagy akár külföldről visszacsábítsák a jól képzett munkaerőt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »